Szorítsunk neki! – Babos Tímea élete első döntője a WTA-sorozatban

Pályafutása első döntőjét vívja a WTA-sorozatban Babos Tímea magyar idő szerint éjfélkor, amikor is a román Alexandra Cadantuval csap össze a 220 ezer dollár összdíjazású monterreyi keménypályás tenisztornán.

 

“A folyamatos háttérmunkának, a megfelelő edzéseknek is köszönhető az eddigi sikersorozat – mondta az MTI-nek Barátosi Levente, a 18 esztendős magyar tehetség trénere, aki elkísérte Mexikóba tanítványát. – Támadó szellemben teniszezik, nagyon stabil a játéka, az adogatása pedig kiváló, végig nyomás alatt tudja tartani a riválisait. Semmiképpen sem szeretnék jósolni, de nagyon bízom az újabb sikerben. Már eddig is kiváló ellenfeleket győzött le.”

Barátosi elmondta, hogy Babos a jövő héten az acapulcói viadalon szerepel, de csak a párosversenyben vehet részt, mert korábbi ranglistás helyezése miatt a főtáblára nem fért fel, a kvalifikáción pedig nem tudott pályára lépni, mert éppen döntőt játszik Monterreyben. Ezt követően egy újabb mexikói versenyen indul, aztán a Bahamákon játszik, majd irány Budapest.

A világranglistán jelenleg 107. Babos, aki hétfőtől – már az eddig elért eredményével – 75. lehet a rangsorban, WTA-tornán még nem játszott egyesben 21 éves román ellenfelével. Tavaly egy ITF-viadalon találkoztak, akkor Cadantu győzött három szettben.

Babosnak ez még csak a negyedik WTA-tornája, a múlt héten elődöntőig jutott Bogotában, azt megelőzően viszont mindössze egy (!) győzelme volt – tavaly Budapesten – főtáblán.

A magyar játékos egy éve még a 275. helyen állt a világranglistán.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.