Berlinale – A Tabu című film kapta a kritikusok FIPRESCI-díját

Miguel Gomes portugál rendező filmje, a Tabu kapta péntek este a 62. Berlin Nemzetközi Filmfesztiválon a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját.

 

A szervezet a Berlinalén a legjobb filmnek járó Arany Medve-díjért vetélkedő 18 alkotás közül választotta a portugál-brazil-német koprodukcióban készült filmet, amely nagy sikert aratott a német főváros rangos filmes seregszemléjén.

A fekete-fehér munka két részből áll, az első napjaink Lisszabonjában, a második évtizedekkel, bő fél évszázaddal korábban egy meg nem nevezett afrikai gyarmaton játszódik. Miguel Gomes filmkritikusból lett rendező, akinek mostani munkáját költőisége és finom humora, valamint a színészi alakítások miatt is méltatták. Az alkotást ugyanaz a cég – a The Match Factory – képviseli, mint Fliegauf Bence versenyben lévő művét, a Csak a szél címűt.

A FIPRESCI-díjat hagyományosan a szombati hivatalos Berlinale-díjkiosztó “előszobájának” tekintik. A fesztivál hivatalos díjairól – az Arany Medve mellett az Ezüst Medvékről – a Mike Leigh brit rendező vezette nyolctagú zsűri – benne Jake Gyllenhaal, Charlotte Gainsbourg, Aszgar Farhádi, és Boualem Sansal – dönt. Előzetes latolgatások szerint két német film, a Barbara és a Gnade, illetve a szintén sokat dicsért magyar film, a Csak a szél és a svájci-francia L’enfant d’en haut mellett a Tabu is esélyes arra, hogy elnyerje az Arany Medvét.

A filmkritikusok szövetsége a Panorama, valamint a Forum nevű szekciókban szereplő alkotások közül is díjazott egyet-egyet. Előbbi programban a L’age atomique című filmet – Héléna Klotz munkáját -, utóbbiban a Hemel címet viselő holland-spanyol koprodukciót tüntették ki. A művet Sacha Polak rendezte.

A FIPRESCI-díjakról döntő bizottságában helyet foglalt egy magyar szakíró, Gyenge Zsolt is.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.