Visszautasította Orbán Viktor vádjait az MSZP EP-delegációja

Az MSZP európai parlamenti delegációja hétfői nyilatkozatában határozottan visszautasította Orbán Viktor miniszterelnöknek az Országgyűlés aznapi ülésén tett kijelentését, amely szerint a magyar szocialista EP-képviselők nem állnak ki a magyar nemzeti érdekek mellett.

 

A Tabajdi Csaba delegációvezető által jegyzett dokumentum szerint demokráciában a nemzeti érdeket nem egyetlen politikai erő szabja meg, a nemzeti érdek nem egyenlő azzal, amit a Fidesz annak nyilvánít. Mint a nyilatkozat hangoztatja, az Orbán-kormány elhibázott politikája kelti rossz hírét Magyarországnak, és a magyar állampolgárok érdeke elsősorban a demokratikus alapértékek, alapjogok tiszteletben tartása, a felelős gazdaságpolitika, a független igazságügy, a médiaszabadság és általában a jogbiztonság visszaállítása.

Tabajdi szerint a nemzeti érdeket éppen az szolgálja, ha “hiteles, tárgyilagos tájékoztatást nyújtunk az európai döntéshozóknak”. Az MSZP EP-delegációja nemzeti jelentőségű ügyekben mindig is nyitott volt az együttműködésre mind a magyar kormánnyal, mind a Fidesz EP-delegációjával – írta, utalva a magyar elnökségi félév, a gazdasági kormányzás hatos csomagja, a Roma Stratégia vagy a Duna Stratégia MSZP-s támogatására. Példaként hozta fel a delegációvezető pártjának a többéves EU-költségvetési keretek tárgyalásakor tanúsított fellépését annak érdekében, hogy Magyarország minél több forráshoz jusson, továbbá a közös agrárpolitika, a kohéziós politika vagy a klímavagyon megtartása terén kifejtett munkáját is.

A nyilatkozat szerint az MSZP EP-delegációja sokkal visszafogottabb, tárgyilagosabb hangnemben bírálja az Orbán-kormányt, mint ahogyan a Fidesz tette azt az elmúlt években a Gyurcsány- és a Bajnai-kabinet esetében. “Sajnos a demokratikus intézményrendszer lebontása miatt Magyarországon alig van lehetőség ezen viták lefolytatására” – fejeződik be a nyilatkozat, amely szerint “az utókor fogja eldönteni, hogy ki az, aki használt a nemzeti érdeknek, és ki az, aki nem, hogy ki szolgálta az ország érdekeit, és ki az, aki ehelyett egy párt érdekét szolgálta”.

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.