Izmosító evőeszközkészlet 2 kilós kanállal

Izmosító evőeszközkészlettel rukkolt ki egy brit cég: a kés, villa, kanál együttesen 4 kilót nyom.

 

Az újító a Firebox nevű vállalat. Kése és villája egyaránt 1-1 kilós, kanala pedig kettő, azaz egymagában olyan nehéz, mint egy 32 darabos, hagyományos, rozsdamentes acélból készült evőeszközkészlet. A súlyzós készlet 90 fontba (32 ezer forint) kerül. A cég elsősorban azokra számít vevőként, akik a testedzés megszállottjai és humorral megáldottak.

A brit Metro újság megkérdezett egy fitneszszakértőt, aki szerint a súlyos készlet eredményessége nagyban függ attól, hogy mi van a villa hegyén: kalóriában gazdag, vagy visszafogott étek. Hozzátette, hogy mindazonáltal már az is eredmény, ha az emberek a súlyzós evőeszközök apropóján beszélni kezdenek a testedzésről, és esetleg tudatosul bennük annak fontossága.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.