Gyurcsány Ferenc: a Malév csődjéért az Orbán-kormány felelős

Gyurcsány Ferenc szerint kérdéses, hogy ha volt az államra több százmilliárd forintos fizetési kötelezettséget rakó titkos záradéka a Budapest Airport (BA) privatizációs szerződésének, az Orbán-kormány azt miért csak a Malév csődje után hozta nyilvánosságra. A volt miniszterelnök az MTI-nek szerdán küldött közleményében azt írta: mivel a jelenlegi kabinet két év alatt sem talált megoldást a légitársaság problémáira, a vállalat csődjéért minden felelősség Orbán Viktort és kormányát terheli.

 

Gyurcsány Ferenc közleményében megerősítette keddi nyilatkozatát, hogy kormánya a ferihegyi repülőtér privatizációjakor nem adott felhatalmazást titkos záradék megkötésére, és ilyen létezéséről nem tájékoztatták.

“Ha volt titkos záradék, miért a Malév csődje után pár nappal hozzák azt nyilvánosságra? Ki titkosított és ki oldotta fel a titkosítást?” – tette fel a kérdést a Demokratikus Koalíció elnöke Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos szerdai sajtótájékoztatójára reagálva.

Rákérdezett arra is, hogy ha a kormánybiztos két év kormányzás alatt tisztába került azzal, hogy a Malév csődje kártérítési kötelezettséggel járhat, akkor “az Orbán-kormány miért nem oldotta meg a légitársaság körüli problémákat”.

Közleményében Gyurcsány Ferenc azt is hangsúlyozta, hogy egy privatizáció esetében a kormány csak a magánosításról dönt, a többi a vagyonkezelő feladata. “Egy szerződést megítélni (…) csak teljességében lehet. Nyilvánvaló, hogy a vételár megfizetése mellett a megállapodásnak elvileg lehettek kötbérre, kártérítésre vonatkozó részei is. Így aztán különösen súlyos az Orbán-kormány felelőssége, hogy két év ámokfutása közben nem talált megoldást a Malév problémáira. A vállalat tönkremenetele, az abból adódó minden felelősség Orbán Viktort és kabinetjét terheli” – olvasható.

“Megrázó politikai és gazdasági felelőtlenség, hogy ha még létezne is olyan értelmezése egy szerződésnek, hogy a magyar államot kártérítési felelősség terhelné, a kormány egyik embere nyilatkozatokkal adja a lovat a külföldi befektető alá. (…) Budai Gyulának elment az esze: a magyar nemzeti érdek helyett a külföldi befektető oldalára állt. A 2005-ös döntés idején az ÁPV Rt. igazgatótanácsa és felügyelőbizottsága együttes ülésén, valamennyi párt részvételével tárgyalta a szóban forgó szerződést. A szerződés soha nem volt titkos, abba a parlamenti pártok képviselői bármikor betekinthettek” – tudatta Gyurcsány Ferenc, hozzátéve, hogy közleményét a titkársága a Bajnai Gordonnal és Veres János korábbi pénzügyminiszterrel folytatott konzultáció után hozta nyilvánosságra.

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos szerdán sajtótájékoztatón azt mondta: csaknem ezermilliárd az az állami teher, amit a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt.-vel kötött szerződés tartalmaz arra az esetre, ha a Malévet felszámolják.

A kormánybiztos felolvasott a Budapest Airporttal kötött szerződésből, amely szerint “a felszámolási megszűnési összeg (…) megegyezik azzal, amely abban az esetben lenne fizetendő, ha a Kincstári Vagyoni Igazgatóság megszünteti a vagyonkezelői szerződést”. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a szerződés arra az esetre szab terheket a magyar államnak, ha a Malév felszámolása megkezdődik.

Tájékoztatása szerint a hitelezőnek elsőbbséget biztosító úgynevezett senior adósság 90, illetve a tőkejuttatás 97 százalékát kell megfizetni a Budapest Airport fő tulajdonosának, a német Hochtief cégnek a Malév felszámolása esetén.

Budai Gyula az MTI kérdésére közölte, hogy a vagyonkezelői szerződésben tételesen szerepel senior adósság címén 1,5 milliárd euró, további 60 milliárd forint a részvények ellenértékeként, 390 milliárd forint a 75 évre szóló vagyonkezelési jogért, és 15 milliárd forint ingóságok ellenértékeként.

“Elképzelhetetlennek tartom, hogy Veres János akkori pénzügyminiszter, a tulajdonosi jogok gyakorlója, valamint Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, illetve Bajnai Gordon ne tudott volna a szerződés részleteiről” – mondta Budai Gyula.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.