A hajléktalanokért és kutyáikért küzd a hidegben az Állatvédőrség

A hajléktalanokért és kutyáikért küzd a nagy hidegben az Országos Állatvédőrség Alapítvány.

 

A szervezet munkatársai és a hozzájuk csatlakozó civilek a fővárosi hajléktalanok és kutyáik megsegítésére szerveztek gyűjtési akciót. Az adományokat folyamatosan osztják szét a rászorulók között – közölte a szervezet.

“A segélyakció kezdetén az volt a célunk, hogy minél több olyan adományt gyűjtsünk, amelyek segítségével búvóhelyeket alakíthatnak ki maguknak a hideg ellen a fedél nélkül élők. A hajléktalanszállókra nem engedik be az állattal érkezőket, így a gazdák kutyáikkal együtt az utcára szorulnak, ami ebben a hidegben életveszélyes. Eddig körülbelül 14-15 autóra való adományt kaptunk, amelynek egy részét szétosztottuk a rászorulók között. Tartós élelmiszert, kutyatápot, nyakörvet, pórázt, ágyneműt és meleg ruhát kaptak a hajléktalanok” – fejtette ki a jótékonysági akcióról Joó István, az Állatvédőrség szakmai igazgatója.

A szervezet munkatársai az Állatmentő Ligával közösen egész februárban segítik a rászorulókat, így továbbra is várják a felajánlásokat.

A részletes információkról bővebben a szervezet facebook oldalán, illetve a www.allatvedorseg.hu oldalon lehet tájékozódni.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.