Gyanúsítottként hallgatták ki Kapolyi Lászlót, a szociáldemokrata párt elnökét

Hűtlen kezelés gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Kapolyi Lászlót, a szociáldemokrata párt elnökét, az MSZP volt országgyűlési képviselőjét – értesült az MTI Hírcentrum hétfőn.

 

A politikus, üzletember ellen a Magyar Villamos Művek 2007 és 2008 közötti gazdálkodásával kapcsolatban, hűtlen kezelés gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A nyomozók szerint Kapolyi Lászlónak köze volt ahhoz, hogy a cég több, az államnak milliárdos veszteséget okozó üzletet kötött. Az MTI Hírcentrum úgy tudja, Kapolyi László tagadja, hogy bűncselekményt követett el.

A Hír TV honlapján az NNI közleményére hivatkozva azt közölték: a politikust kihallgatták, szabadlábon védekezhet. Hozzátették, hogy a Vértesi Erőmű 2009-ben tett feljelentést ismeretlen tettes ellen a Kapolyi érdekeltségébe tartozó cég áramvásárlásai miatt. A cég belső vizsgálata szerint az ügyletek során 10 milliárd forint kerülhetett a Magyar Villamos Művektől Kapolyi László cégén keresztül egy offshore vállalkozáshoz – írták.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.