A román államfő a külföldi hírszerzés főnökét bízta meg kormányalakítással

Traian Basescu román államfő Mihai Razvan Ungureanut, a román Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) vezetőjét bízta meg kormányalakítással. Ungureanu kijelentette, hogy az ország gazdasági és politikai stabilitásának megőrzését tartja legfontosabb feladatának.

 

Basescu azt követően nevezte meg miniszterelnök-jelöltjét, hogy a délutáni órákban a parlamenti pártok vezetőivel tanácskozott. E tanácskozások eredményeit összefoglalva elmondta, a koalíció pártjai azt kérték, hogy a koalíció kereteiben folytatódjon a kormányzás. Az ellenzék az elnök lemondását kérte és előre hozott választásokat sürgetett. Basescu elmondta, ha az ellenzék érveit veszi alapul, akkor öt hónapig átmeneti kormánynak kellett volna intézni az ország ügyeit. Közölte: a koalíciós pártok “elvileg elfogadták” Ungureanu jelölését.

Az államfő úgy vélte, az új kormánynak az lesz a legfontosabb feladata, hogy emelje a lakosság életszínvonalát, erről azonban leghamarabb áprilisban lehet beszélni. Figyelemmel kell lennie ugyanakkor Románia nemzetközi szervezetekkel kötött szerződéseire, folytatnia kell a korrupció elleni harcot, és növelnie kell az EU-s források felhasználásának hatásfokát. Kiemelt célnak mondta az államfő a munkahelyek létrehozását, melynek módozatai között a bányászat újraélesztését is említette.

A miniszterelnök-jelölti minőségében megszólaló Ungureanu kijelentette, úgy érzi, politikai függetlensége megengedi, hogy az ország “jó adminisztrátora” legyen. Hozzátette, már másnap reggel tárgyalásokat kezd a koalíciós pártokkal a kormányalakításról. Megjegyezte, az ország gazdasági és politikai stabilitásának megőrzését tekinti első számú prioritásának.

Mihai Razvan Ungureanu 1968-ban született Iasiban; a történelemtudományok doktora, a Bukaresti Tudományegyetem történelem tanszékének professzora. A Calin Popescu Tariceanu vezette liberális kormányban a külügyminiszteri tisztséget töltötte be 2004 decembere és 2007 februárja között. 2007 novembere óta a román Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) főnöke.

 

Önéletrajza szerint magyarul is olvas a román kormányfő-jelölt

A kormányalakítással megbízott Mihai Razvan Ungureanu önéletrajzában szerepel, hogy az angol, német, és francia nyelv kiváló ismerete mellett kielégítő módon magyarul is olvas.

Nemcsak a neve magyar vonatkozású a romániai kormányalakítással megbízott Mihai Razvan Ungureanunak (Ungureanu, jelentése magyari). A miniszterelnök-jelölt önéletrajzában az szerepel, hogy az angol, a német és a francia nyelv kiváló ismerete mellett kielégítő módon olvas magyarul is.

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megbízott elnöke az MTI-nek nyilatkozva fontosnak tartotta, hogy olyan politikus alakíthat kormányt Romániában, aki részese volt a bálványosi folyamatnak. Toró visszaemlékezése szerint Ungureanu külügyi államtitkárként 2000-ben volt jelen a Bálványosi Nyári Szabadegyetem rendezvényein, ahol Németh Zsolt magyar külügyi államtitkárral vett részt nyilvános beszélgetésen. “Mihai Razvan Ungureanut a román-magyar kapcsolatok normalizálása híveként ismertük meg” – jelentette ki Toró.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetségben (RMDSZ) is pozitív kép alakulhatott ki Ungureanuról. Külügyminisztersége idején szereztek először pozíciókat a román diplomáciában magyar politikusok. Ekkor lett a román külügyminisztérium államtitkára az RMDSZ által jelölt, Niculescu Tóni, és ekkor nevezték ki Románia vilniusi nagykövetének Tokay Györgyöt. Tokay után nem kapott magyar nemzetiségű személy nagyköveti megbízást a román diplomáciai testületben. Ungureanunak fontos szerepe volt a román-magyar közös kormányülések szervezésében is.

“Büszke vagyok arra, hogy az ő mandátuma alatt kezdhettem el a munkát a román Külügyminisztériumban” – nyilatkozta az MTI-nek Niculescu Tóni, aki jelenleg is a külügyi államtitkári tisztséget tölti be. Hozzátette, mindig kiváló volt az együttműködése Mihai Razvan Ungureanuval, aki minisztersége idején, Románia EU-csatlakozása időszakában gyakran bízta meg azzal hogy Brüsszelben, az EU intézményeiben helyettesítse őt. Ezt Niculescu azért tartotta gesztus értékűnek, mert az EU-s ügyek nem tartoztak az ő hatáskörébe, a külügyminisztériumnak EU-s ügyekkel megbízott államtitkára is volt abban az időben.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.