Igazi házi kocsonya

Élményfőzés Mák Évával műsor 2012.02.05-i receptje

Igazi házi kocsonya

Mák Éva Konyhája

 

Hozzávalók 20 tányérra:

2 kg malacfüle
egy sertés hátsó csülök
6 liter víz
rengeteg fokhagyma, hagyma
szárított lestyán
pici bors, pici só

 

 

A malacfüleket alaposan tisztítsuk le. Szedjük le róla a szennyeződéseket, mossuk át alaposan. Majd a vízzel tegyük fel főni. Ilyenkor, mikor felrakjuk a kocsonyát, célszerű nagy lángon megvárni, amíg felforr, és akkor leszedhetjük a habját, a továbbiakban csak nagyon lassan, gyöngyöztetve fogjuk forralni. Természetesen a fazékba belekerül az alaposan megtisztított csülök is, majd hozzáadjuk a kb. 1 evőkanálnyi sót, egy teáskanálnyi őrölt borsot, egy evőkanálnyi szárított lestyánlevelet, és legalább 30 gerezd fokhagymát, 2 fej hagyma kíséretében. Kb.6 óra alatt készül el, nagyon lassú lángon, gyöngyözve a kocsonyánk, amit utána leszűrünk. A benne lévő húst tányérokba szétosztjuk, a kocsonya levét pedig derítjük: megvárjuk, míg kicsit lehűl, a tetején összegyűlt zsiradékot leszedjük, majd fehér papírszalvéta segítségével a leves tetejéről néhány húzó mozdulattal eltávolítjuk a zsírt. Ezután a lét szűrjük rá a kitálalt húsra, várjuk meg, míg kihűl, tegyük hűtőbe, ezután már csak a dermedésre kell várni. Pici citrommal vagy ecettel már fogyasztható is a kocsonya.

Főzzön velem minden nap.

Mák Éva

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.