Az Új Színház vezetőségének búcsúja Csurka Istvántól

Az Új Színház vezetősége azon levél közzétételével búcsúztatja az életének 78. évében elhunyt Csurka Istvánt, amelyet az író a társulatnak írt a vezetőváltást követő első társulati ülésre.

Mint a színház honlapján olvasható, a február 4-én hajnalban elhunyt Csurka István kétszeres József Attila-díjas író “Kedves magyar testvéreim! ” megszólítással kezdődő levelében azt írta, hogy nem a hatalomhoz való feltétlen igazodás hajlama, hanem egy súlyos betegség gátolja meg abban, hogy személyesen vegyen részt mint intendáns a társulati ülésen.

Mint fogalmazott, amikor megírta A hatodik koporsó című drámáját, “amely az egész trianoni kérdést -legnagyobb nemzeti tragédiánkat – új megvilágításba helyezi”, látnia kellett, hogy a dráma számára csak akkor nyílik tér – élettér – ha teremt, teremtenek. Dörner Györggyel – “régi barát, kitűnő színész és nagyszerű rendező” – és Pozsgai Zsolttal – “a legtermékenyebb és legtehetségesebb drámaíró és rendező” – összeültek, és megvetették A hatodik koporsó bemutatásának alapjait – áll a levélben.

“Éppen akkor hirdették meg az Új Színház esedékes pályázatát, amelyre beadtuk a magunkét és megnyertük. Azóta mocskos harc folyik ellenünk. De az állam és a főváros mellettünk áll” – írta, hozzátéve, hogy ezért tarthatnak most társulati ülést.

A levélben Csurka István úgy fogalmazott: az utcai harcok el fognak múlni, bent a színházban is. “A kérdés csak az marad, milyen színházat teremtünk. Lesz-e erős társulat, összetartás, jószándék és barátság” – írta, hozzáfűzve: mert a feladat nemcsak az, hogy egy-két szerző számára színpadot teremtsenek, hanem az, hogy a “lomtárbörtönre ítélt magyar klasszikusok” egész sorát feltámaszthassák Móricz Zsigmondtól, Németh Lászlón át Páskándi Gézáig. Hangsúlyozta: ehhez társulat kell, “szellemileg egy irányba húzó, küldetésével tisztában lévő”.
“Igen a küldetés, legalábbis addig ameddig egyedül vagyunk. Majd, ha lesz másik hasonló társulat, a küldetést felosztjuk, mint a földet” – fogalmazott.

“Ezek tehát az intendáns kérései egy rászakadt sors, betegség távolából. Ha Isten segít, ott leszek. Amit eddig elértünk, az maga is eredmény” – zárta sorait Csurka István.

A színház vezetőváltását követő, első társulati ülésen, február 2-án felolvasták Csurka István kórházból küldött levelét.

2011 októberében az Új Színház vezetésére kinevezett Dörner György Csurka Istvánt nevezte meg intendánsának. Tarlós István főpolgármester azonban a tiltakozások hatására decemberben felkérte, hogy ne alkalmazza a színházban. Dörner György erre úgy reagált, hogy ő maga is pusztán szellemi jelenlétnek tekintette Csurka intendánsi szerepét.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.