Újraalakult a Budaörsi IKSZ

Zilai Krisztina beszámolója az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség budaörsi szervezetének tisztújító üléséről.

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) Budaörsi Alapszervezete 2012. január 29-én alakult újra.
Az újraalakuló ülésen, első napirendi pontként új elnökséget választottunk, Zilai Krisztina (elnök), Márky Dániel (toborzásért felelős alelnök), Szaniszló Csaba (programszervezésért felelős alelnök) személyében.

Zilai Krisztina

Zilai Krisztina

A tisztújítást követően pedig rátértünk jövőbeni feladataink megvitatására. Mivel a szervezet ismertsége Budaörsön még alacsony, így elsődleges feladatunknak tartjuk a fiatalok körében, a helyi IKSZ-nek a bemutatását, népszerűsítését. A jövőben szeretnénk minél több olyan lehetőséget megteremteni, amivel a budaörsi tanulókat, pályakezdőket aktivizálni lehet, és olyan programokat felkínálni számukra, ami az érdeklődésüket felkelti, a közösségeket megerősíti és a látásmódjukat kiszélesíti. Az IKSZ értékrendjében a családi háló és a családi kötelékek ápolása is kiemelkedő szerepet játszik, így fontos célunknak tartjuk azt is, hogy munkánkkal, fiatalokat, idősebbeket, családokat, baráti társaságokat egyaránt tudjuk megszólítani és mozgósítani.

Reméljük kezdeményezéseinket majd egyre többen örömmel fogadják, részvételükkel támogatják és csoportunk egyre több taggal fog bővülni! Budaörsön pedig kialakul egy újabb, jól működő, összetartó, aktív közösség.
Ha bárkinek felkeltettük az érdeklődését, keressen minket bátran a Facebookon, vagy a zilai.kriszta@gmail.com e-mail címen.

facebook:

1 Komment

  1. Zoltán Laczik szerint:

    Jó munkát kívánok az újjáalakult szervezetnek egy demokratikus, nemzeti és európai értékrendű Magyarország megteremtése érdekében.

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.