Már hívható a 1359, a Magyar Vöröskereszt adományvonala

A Magyar Vöröskereszt élelmezési és étkeztetési programjait támogathatják a 1359-es adományvonal hívói csütörtöktől.

A szám minden hálózatból – Magyar Telekom, Telenor, Vodafone, Invitel, UPC – elérhető, az adományozók minden hívása vagy SMS küldése 250 forinttal segíti a Magyar Vöröskereszt élelmezési, étkeztetési programjait. A vonal végén ismert emberek – Bényi Ildikó műsorvezető, a Magyar Vöröskereszt jószolgálati nagykövete, Ördög Nóra műsorvezető, Bochkor Gábor rádiós műsorvezető, Voga János rádiós műsorvezető, István Dániel rádiós műsorvezető, Lola énekesnő és Puskás Peti énekes – “fogadják” az adományt jelentő hívásokat – közölte a Magyar Vöröskereszt csütörtökön az MTI-vel.

Magyarországon megközelítőleg minden harmadik ember él a szegénységi küszöb alatt, és nagyjából 1,2 millió ember tengődik mélyszegénységben. Ez az állapot elsősorban a gyermekeket nevelő és a hátrányos helyzetben élőket fenyegeti. A mélyszegénység többvetületű jelenség: a benne élőket az alacsony képzettség, az ebből következő alacsony foglalkoztatottság és a súlyos megélhetési problémák jellemzik, amelyek szorításából segítség nélkül rendkívül nehéz kitörni.

Mint az a közleményből kiderül, az utóbbi időkben egyre többen fordulnak segítségért szervezethez, mert a mindennapokhoz szükséges alapvető élelmiszerek beszerzése is nehézséget jelent számukra.

A hazai legnagyobb humanitárius szervezet csupán decemberben 110 ezer csomag tartósélelmiszer osztott ki országszerte a rászorulóknak, a két megyében futó Gyerekszáj Program révén 500, a 10 megyében zajló Vetőmagprogram jóvoltából pedig 15 ezer rászoruló családnak segített az ünnepek előtt.

Comments Closed