MNG Extra – Különleges tárlatvezetések, esti programok a Nemzeti Galériában

A Hősök, királyok, szentek című, illetve a Ferenczy Károly-kiállításokhoz kapcsolódó esti tárlatvezetésekkel, koncerttel, előadásokkal és kreatív műhellyel várja a látogatókat a Magyar Nemzeti Galéria MNG Extra programsorozatának pénteki kiadása.

A január eleji megnyitása óta több mint 15 ezres közönséget vonzó Hősök, királyok, szentek – Történelmünk képei című tárlat nagyszabású tablókon, portrékon, ritkán látható történelmi dokumentumokon és tárgyakon keresztül idézi fel a magyar államiság ezer évét, míg Ferenczy Károly gyűjteményes kiállítása a nagybányai iskola vezető alakjának életművét foglalja össze minden eddiginél teljesebb módon – tájékoztatta az MTI-t a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) sajtóosztálya.

A minden hónap első péntekjén 18 órától 22 óráig jelentkező MNG Extra ezúttal is a múzeum két aktuális időszaki kiállítására épül. A honfoglalás: Tények és legendák címmel Révész László régész (Magyar Nemzeti Múzeum) tart előadást a magyar történelem egyik legérdekesebb korszakáról, majd 19 órakor magyar, 20.30-kor angol nyelvű tárlatvezetéssel ismerhető meg a Hősök, királyok, szentek című tárlat.

A kiállítás nyitva tartása során a Nemzeti Galéria munkatársai havonta egy hétre más művek beillesztésével bővítik a bemutatott anyagot, jelezve azt, hogy a nemzet sorsa, történelme, a sorsfordító események és az egyszerű hétköznapok hősei a 20-21. század alkotóit is foglalkoztatták. A kiegészítő tárgyak ideiglenesen jelennek meg a kiállításban, első alkalommal keddtől vasárnapig. Bakos Katalin művészettörténész 21 órakor induló tárlatvezetésén az ideiglenes kiegészítő kiállítást is bemutatja az érdeklődőknek.

Ferenczy Károly gyűjteményes kiállításában 18.15-kor indul az első tárlatvezetés, majd A pictor doctus címmel Boros Judit és Plesznivy Edit művészettörténészek, a kiállítás kurátorai és Pálinkás Réka művészettörténész, a Ferenczy-oeuvrekatalógus társszerkesztője beszélgetnek a tárlat kulisszatitkairól, Martos Gábor, a MúzeumCafé főszerkesztőjének vezetésével. Ezt követően angol, majd újabb magyar nyelvű vezetéssel lesz bejárható a Ferenczy-kiállítás.

Januárra jelentősen megújult az MNG Munkácsy Mihály és a századvég realizmusa című állandó kiállítása, itt 18.30-kor, 19.30-kor és 20.30-kor indulnak tárlatvezetések.

Váczi Eszter és a Quartet koncertjén a zenekar második, tavaly októberben kiadott, Eszter kertje című lemezéről, valamint a 2009-es Vissza hozzád című albumról hallhatnak dalokat a Nemzeti Galériába látogatók, a gyerekeket pedig a tárlatvezetések ideje alatt vidám kreatív sarok várja, ahol többek között koronát, kardot, pajzsot és lobogó palástot készíthetnek különböző papírokból.

Comments Closed