Vízilabda Eb – A csapategység hozta meg a bronzot a női válogatottnak

Az eddigi legjobb eindhoveni játékával, az oroszokat 9-8-ra verve érdemelte ki a magyar női vízilabda-válogatott a hollandiai Európa-bajnokság hölgytornájának szombati zárónapján a harmadik helyet, amelyet Merész András szövetségi kapitány és a lányok maguk is a csapategység diadalának mondtak.

A szakvezető felszabadult örömmel beszélt a kisdöntőt követően az MTI tudósítójának
“Nagyon nem mindegy, hogy fel tudsz-e állni a dobogóra egy világversenyen, vagy csak a negyedik leszel, a két helyezés között ég és föld a különbség. Ráadásul az Eb-címvédő oroszokkal szemben kellett nyerni az után, hogy a csoportmeccsen kikaptunk tőlük három góllal. Ezt a mai győzelmünket viszont nemcsak mi, hanem ők is, meg a többi rivális, de még a játékvezetők is megjegyzik, jól jöhet ez a jövőben. Hogy a bírók rengeteg emberhátrányt fújtak be ellenünk? Istenem, ez utólag, mivel így is győztünk, nem számít. Mondhatnám, az ily módon megszerzett siker még értékesebb, olyan, mintha a tejszínhabot cukroznák…”

Merész András már az előjelek alapján számított a győzelemre:

“Már reggel éreztem a tüzet a játékosokban, nagyon elszántak voltak. Olyan szinten érett itt össze a társaság, amire vigyázni kell, amit óvni kell, mert óriási erő az ilyen csapategység.”

Hasonlóképpen fogalmazott a válogatott két tapasztaltabb kiválósága, Takács Orsolya és Drávucz Rita csapatkapitány is.

“Úgy vágtunk neki a bronzmeccsnek, hogy meg akarjuk és meg is fogjuk őket verni – idézte vissza az összecsapás előtti fogadalomtétel pillanatait Takács, aki remek védekezéssel és egy pompás ejtésgóllal is hozzájárult a győzelemhez. – Tán érezték ezt az oroszok is, akiket hitehagyottnak láttam, mint akik tudják, hogy most nincs esélyük velünk szemben. Még akkor sem, amikor a sok kiállítás nyomán lassan elfogyott a négygólos előnyünk, s közelebb kerültek hozzánk.”

“Lelkileg tökéletesen ráhangolódtunk erre a meccsre – mondta Drávucz. – Koncentráltak voltunk, pszichésen és fizikailag is roppant erősek, nem lehetett megtörni bennünket, miközben mi fokozatosan felőröltük őket. Ahogy haladtunk előre a meccsben, mindinkább éreztem rajtuk az elbizonytalanodást, a tehetetlenséget. Most még inkább várom, várjuk Londont, az oda vezető utolsó állomást, az olaszországi kvalifikációt is vennünk kell sikerrel, és szerintem fogjuk is, ott leszünk az olimpián” – mondta Drávucz.

A magyar válogatott az eindhoveni bronzzal a tizenegyedik Európa-bajnoki medált szerezte a női szakágnak, amelynek legjobbjai a kontinensviadalok 1985 óta íródó históriájában a hollandiai csúcseseményig két aranyat, öt ezüstöt és három bronzot “dobáltak össze”.

Comments Closed