Nyugdíjba vonul A némafilmes című mozisiker kutya szereplője

Nyugdíjba vonul a tíz kategóriában is Oscar-díjra jelölt A némafilmes című alkotás kutya szereplője.

Az Uggie névre keresztelt Jack Russel terrier a jövőben már csak kisebb szerepeket fog vállalni. “Talán itt-ott fel fog még tűnni néhány apróbb szerepben, mivel szereti ezt csinálni, de nem akarom őt többé kitenni a hosszú forgatási óráknak” – mondta el Omar Von Muller, a négylábú mozicsillag gazdája és egyben idomárja.

Uggie a Jean Dujardin által alakított George Valentin legjobb barátját játssza a tíz kategóriában Oscar-díjra jelölt A némafilmes című produkcióban. Az aranyszoborra ugyan nincs esélye a híres kutyának, de azért van már mit elásnia a hátsókertbe: a Reese Witherspoon és Robert Pattinson főszereplésével készült Vizet az elefántnak (Water for Elephants) című romantikus vígjátékban nyújtott alakításáért ugyanis a 2011-es cannes-i filmfesztiválon megkapta a Palm Dog díjat.

A híres kutyus a Dash névre keresztelt testvérének adja át a stafétát. “Uggie tízéves, és rengeteg munka van a háta mögött. Most szeretne inkább otthon pihenni. Így ha a jövőben valaki vele akar filmet forgatni, akkor kénytelen lesz beérni a testvérével” – idézte Von Mullert a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása (www.telegraph.co.uk).

Dash már a hollywoodi némafilmkorszak végén játszódó mozisiker forgatásán is beugrott olykor a testvére helyett. A Michel Hazanavicius által jegyzett alkotás forgatásakor Jean Dujardin három napon át tanulta a kézjeleket Uggie irányításához, mivel a felvételek alatt nem lehetett vezényszavakat használni.

 

Enhanced by Zemanta

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.