Vízilabda Eb – Macedónia legyőzése sem okozott gondot

Olykor döcögős játékkal, de összességében biztosan győzte le öt góllal a magyar férfi vízilabda-válogatott a macedónok együttesét a hollandiai Európa-bajnokság csütörtöki játéknapján.

    Eredmény, 3. forduló, A csoport:
Magyarország-Macedónia 14-9 (4-2, 4-4, 2-1, 4-2)
————————————————
a magyar góldobók: Madaras, Varga Dénes 3-3, Steinmetz Á., Kásás, Biros 2-2, Szivós, Hárai 1-1

Bár volt szerb és horvát válogatott játékosok is erősítették Macedónia csapatát, ez sem segített az olimpiai bajnoki címvédő magyarok ellen az eindhoveni kontinensviadal harmadik csoportkörének nyitómérkőzésén.

A kora délutáni összecsapáson – amelyre Kásás Tamásék két sikerrel a tarsolyukban érkeztek (12-8 Olaszország, 19-6 Hollandia legjobbjai ellen) – az első negyed eleje csupa magyar gólt hozott: mindhárom emberelőnyt értékesítve Biros Péter, Steinmetz Ádám, s a “trilógiát” lezáró Szivós Márton révén hamar elhúzott Kemény Dénes együttese (3-0). Aztán némi kihagyás következett, de Varga Dénes jókor volt jó helyen Kiss Gergely passzánál (4-2).

Meglepő macedón találattal indult a második nyolc perc, ám Kásás Tamás ejtése pólós parádriposzttal ért fel (5-3). A fél tucat is meglett gyorsan: Madaras Norbert lőtte ki a bal felső sarkot (6:3). 6-4 után Varga Dénes félig lövés-félig ejtés gólja bravúr volt a javából (7-4), a 7-5-re válaszul pedig Madaras duplázott, aki pattintásos lökettel vette be a macedón kaput (8-5). A “szokásos” szépítés azonban most sem maradt el a cseppet sem szigorú, s nem is hatékony védekezés miatt (8-6).

A nagyszünetet követően számos hibát észrevételezhetett az eindhoveni uszoda közönsége, s már a játékrész fele eltelt, amikor végre gól született, méghozzá magyar: Steinmetz a kapussal birkózva volt eredményes (9-6), majd – újabb emberelőnyös “ellengól” után – a csapat másik centere, Hárai Balázs jeleskedett (10-7).

Nőhetett volna tovább a különbség, de ebben a negyedben, majd a befejező játékrész elején is kimaradtak a magyar lehetőségek, a pontatlanság pedig macedón gólt szült (10-8). Igaz, Madaras “bosszúja” is hamar érkezett, majd utána közvetlenül Kásás zúzta be a léc alá a labdát kíméletlenül (12-8). Lassan pedig helyreállt a medencében a pólós világ rendje: az újabb magyar gólblokk részeként előbb Varga Dénes ejtette át – a szó mindkét értelmében – a rivális hálóőrét, aztán Biros fejezett be egy támadást a szélről foghatatlan bombával (14-8). Egy kiállítás csöppnyit megint segített a macedónokon, de csak némi eredménykozmetikázásra volt jó a kilencedik találatuk, amely a lényegen – a végül is biztos magyar győzelem tényén – mit sem változtatott (14-9).

Kemény Dénes szövetségi kapitány a válogatott honlapján jugoszláv B-válogatottnak nevezte a macedón együttest:
“Törvényszerű probléma, amikor az ember egy esélytelenebb csapat ellen játszik, a figyelem, és ez ma nagyon látszott a védekezésben – mondta Kemény a www.vlv.hu oldalnak. – “Annál meg ők jobbak, hogy ezt ne használnák ki. Ez egy jugoszláv B-válogatott, az összes tagállamból összeszedve – Szkopjét szerintem úgy keresik meg a térképen -, de ez nem a mi dolgunk.”
A kapitány hozzátette: az utolsó negyedre tisztult le a kép:
“Abból a szempontból, hogy várhatóan lesznek nagyon nehéz meccseink, például a következő, még majdhogynem örülhetek is a védekezésbeli figyelmetlenségeknek, azt kell gondoljam, hogy akkor ez egy tréning volt a szoros, nehéz meccsekre.”

A csapat legközelebb szombaton, 19 órától a görög válogatott ellen száll vízbe.

    Később:

    A csoport:
Görögország-Törökország 14:30 ó
Olaszország-Hollandia 19 ó

    B csoport:
Németország-Spanyolország 16 ó
Horvátország-Szerbia 17:30 ó
Románia-Montenegró 20:30 ó

Comments Closed