Australian Open – Arn a harmadik fordulóban, ahol Serena Williamsszel találkozik

Arn Gréta hatalmas küzdelemben, három szettben legyőzte a 17. helyen kiemelt szlovák Dominika Cibulkovát, így bejutott a harmadik fordulóba a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokság női versenyében.

 

A 32 éves magyar játékos az első szettet meglepően könnyedén, mindössze 31 percnyi játék után nyerte meg, ám a világranglistán őt 75 hellyel megelőző szlovák (17.) újítani tudott és hozta a második játszmát.

A mindent eldöntő harmadik szettben Arn 4:2-nél brékhátrányban volt, ám sikerült egyenlítenie, majd pedig fej fej mellett haladt riválisával egészen 9:8-ig. A játszma 18. játékában Cibulkova adogathatott, de sokat hibázott, így a magyar két mérkőzéslabdához jutott, s ugyan az elsőt ellenfele hárította, a másodikat Arn egy gyönyörű rövidítéssel használta ki, s megnyerte a 163 percesre nyúlt találkozót.

Arn a legjobb 32 közé jutással élete legjobb eredményét érte el Melbourne-ben, ahol az újabb továbbjutáshoz a mostaninál is jóval nagyobb bravúrra volna szüksége, mivel az ötszörös győztes amerikai Serena Williamsszel találkozik a harmadik fordulóban. A magyar játékos pályafutása során még nem találkozott a 13-szoros Grand Slam-győztessel.

    Eredmény, nők, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
———————————————–
ARN-Cibulkova (szlovák, 17.) 6:2, 3:6, 10:8

Enhanced by Zemanta

Comments Closed