Terápia – Budaörsön forog az HBO új magyar gyártású sorozata

Budaörsön forog az HBO egyik nagy sikerű sorozata, az In Treatment magyar változata, a Terápia. A májusig tartó munkálatok után a sorozat 40 epizódja várhatón idén ősszel kerül adásba.

A sorozat első változata Izraelben készült 2005-ben, és számos szakmai díjat kapott. 2008-ban az HBO elkészítette a széria amerikai változatát – a főszerepben Gabriel Byrne-nel -, amelyet Emmy- és Golden Globe-díjjal jutalmaztak. A sorozatnak azóta elkészült a cseh, a román és a lengyel verziója is.

Schulteisz Katalin, az HBO producere az MTI-nek elmondta, hogy a magyar adaptáció Tasnádi István író felügyeletével készült.

“Igyekeztünk a zseniálisan megírt izraeli verzióhoz hűek maradni, és csak ott belenyúlni, ahol nagyon szükséges volt a két ország közti kulturális, társadalmi különbségek miatt, illetve a jobb érthetőség és a hitelesség kedvéért” – fogalmazott a producer. Felidézte, hogy több mint tíz rendezőt kértek fel, készítsék el saját koncepciójukat. Végül a Simon Mágus és Az én XX. századom rendezője, Enyedi Ildikó, valamint A nyomozót jegyző Gigor Attila rendezheti a magyar változatot.

Enyedi Ildikó a forgatás szünetében az MTI-nek felidézte, hogy a Terápiára az HBO egyik munkatársa hívta fel a figyelmét, majd megnézte az eredeti, izraeli sorozatot, amelynek írói teljesítménye lenyűgözte. Mint elmondta, a forgatást mintegy féléves dramaturgiai munka előzte meg, de a szövegkönyvön a színészek javaslatára is változtattak.

Kiemelte, hogy a forgatásra “kivételes színházi munkaként” tekint, a produkciót “pazar körülmények” között tudják rögzíteni. A színészekkel is ebben a szellemben dolgoznak, minden egyes forgatási napot úgy élnek meg, mint egy színházi premiert.

A sorozatot digitálisan rögzítik két kamerával. “A két kamera más beállításban működik, ezáltal úgy kapunk gazdag anyagot, hogy kíméljük a színészeket” – mutatott rá a rendező.

A sorozat vezető operatőre Máthé Tibor, a díszleteket Stork Csaba tervezte.

Enyedi Ildikó úgy véli, Magyarországon is joggal számíthat sikerre a Terápia. “Az alapvető emberi érzésekről, konfliktusokról, a minket mozgató legmélyebb erőkről szól nagyon fordulatos módon, ügyesen felépített drámai struktúrában” – tette hozzá.

A történet középpontjában egy ötvenes éveiben járó pszichológus áll, aki hétfőtől csütörtökig fogadja rendelőjében a pácienseket. Mindennap más-más emberek életét ismerheti meg a néző, pénteken pedig a főszereplő látogatja meg a saját pszichológusát, így összesen nyolc ember drámája bontakozik ki a 40 epizód alatt.

“Van egy kis missziós része is ennek a sorozatnak, ugyanis Magyarországon nem igazán elfogadott, hogy az emberek lelki bajaikkal pszichológushoz forduljanak. Titkos vágyam, hogy a nézők a sorozat révén ráismerjenek a saját életükre, és ne vak, reflektálatlan módon essenek bele a közismert csapdákba” – mondta Enyedi Ildikó.

A főszereplőt alakító Mácsai Pál az irodalmi alapanyagot, a partnereket és a megvalósítás körülményeit dicsérve felidézte, hogy az elmúlt 25 évben az ehhez hasonló televíziós munkák részben megszűntek, részben leromlottak, a televíziózás egésze a kereskedelmi ízlés befolyása alá került. A Terápia ennek ellenkezője, a szerep ezért is ajándék számára.

A színház, amelynek igazgatója, sem nélkülözi: “hetente két napot töltök az Örkény Színházban, és a szerepeimet is tovább játszom” – mondta.

Beszélt arról, hogy a szerephez már korábban végzett előtanulmányokat, sőt egy ideig némi pszichológiát is tanult PhD-hallgatóként az ELTE-n. Mivel mindig érdeklődött a téma iránt, úgy érzi, eddigi tapasztalata elég a pszichológus megformálásához. “Miközben lelki ügyekről van szó, krimiszerű izgalmat élhet át a néző” – vélekedett a sorozatról, hozzátéve, hogy az epizódok dramatikusak, nem lelkizősek.

Elmondta, hogy személyesen is hatással vannak rá a sorozat szereplőinek gondolatai, problémái, változtatnak gondolkodásán, önmagáról és a világról alkotott képén. Mint mondta, bízik abban, hogy a közönséget is ilyen élmény fogja érni.

Az egyik pácienst, egy önerőből felkapaszkodott és meggazdagodott gyárigazgatót alakító Nagy Ervin az MTI-nek arról beszélt, hogy az írók “hihetetlen bűvészmutatványt” hajtottak végre, karakterét több figurából gyúrták össze, az eredeti sorozatban figurája bombázópilóta volt.

Színészként kihívást jelentett számára, hogy figurája a jelenetek többségében egy kanapén ül, így főleg az arcjátékával kell az érzéseit közvetítetni.

Nagy Ervin arról is beszélt, hogy a Terápia főleg azt a közönséget célozza meg, amelyet a plázamozik megjelenésével a magyar film elveszített. “Én magam is ilyen vagyok, azt szeretném, ha ez a sorozat odaszögezne a képernyő elé” – tette hozzá a színész.

A sorozat további szerepeiben Marozsán Erikát, Csákányi Esztert, Nagy Zsoltot, Szamosi Zsófiát, Sztarenki Dórát és Für Anikót is láthatja a közönség.

Comments Closed