London 2012 – Kilenc helyett csak nyolc hajó a döntőkben kajak-kenuban

A hagyományos kilenc helyett csak nyolc hajó jut majd a döntőkbe a nyári, londoni olimpia kajak-kenu versenyén.

“A döntés már korábban megszületett, a tavalyi előolimpiát is ebben a rendszerben bonyolítottuk le – mondta csütörtökön az MTI-nek Vaskuti István, a sportág nemzetközi szervezetének (ICF) első alelnöke. – Elsősorban azért változtattunk, mert a többi sportágban is hasonló a szisztéma, ehhez szerettünk volna idomulni.”

Vaskuti hozzátette: egyelőre a világ- és Európa-bajnokságokon marad  a hagyományos, kilenc résztvevős finálé, az esetleges változtatásról az ötkarikás játékok után tárgyalnak majd.

A londoni olimpia július 27-én kezdődik és augusztus 12-én zárul.

Comments Closed