Fidesz: a szocialisták nem pontosan értették, mit mondott Brüsszel

A Fidesz szerint a szocialisták nem pontosan értették, mit mondott az Európai Bizottság, amely világossá tette, hogy még tart a magyar törvények vizsgálata – írta a párt szóvivője az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben.

Selmeczi Gabriella az MSZP a nap folyamán megismételt azon javaslatára reagált, hogy a parlament jövő hétfőn rendkívüli ülésen, a házszabálytól eltérve módosítsa az Európai Unió által kifogásolt jogszabályokat: a stabilitási- és a jegybanktörvényt, a bírák nyugdíjazására vonatkozó szabályozást, és helyezze vissza jogkörébe az adatvédelmi biztost.

Selmeczi Gabriella közleményében azt írta, “úgy tűnik, hogy a szocialisták nem pontosan értették, mit mondott az Európai Bizottság – azt most ne firtassuk, hogy elvakultság vagy alkalmatlanság miatt nem értették”.

Úgy fogalmazott: “Az Európai Bizottság világossá tette, hogy még zajlik a magyar törvények vizsgálata, a magyar kormány pedig leszögezte, hogy kész a további konzultációkra.”

Józsa István, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerdán sajtótájékoztatón azt mondta: az Európai Bizottság egy hetet adott Orbán Viktornak a visszavonulásra, “a demokrácia helyreállítására”, mígnem az unió javaslattevő-végrehajtó intézménye jövő kedden ismét napirendjére tűzi a nemrégiben elfogadott magyar törvények ügyét.

José Manuel Barroso bizottsági elnök szóvivője szerdán azt közölte, az elemző munkával néhány napon belül végeznek, s a dolgok jelenlegi állása szerint továbbra is erős aggodalmaik vannak azzal kapcsolatban, hogy egyes magyar törvények összeegyeztethetők-e az uniós joggal. Pia Ahrenkilde az aggályos területek közül kiemelte a jegybank függetlenségének kérdését, az igazságszolgáltatást érintő intézkedéseket, így azt, amely a bírák nyugdíjazási korhatárát 70-ről 62 évre szállította le, valamint az adatvédelmi hatóság függetlenségét. Hozzátette, hogy az aggályok eloszlatásának a leggyorsabb módja az lehetne, ha a magyar hatóságok cselekednének.

Józsa István erre hivatkozva felszólította a fideszes politikusokat, “térjenek vissza a szabadságukról”, gondolják újra korábbi elutasító válaszukat, és csatlakozzanak a szocialisták kezdeményezéséhez, tegyék lehetővé a kifogásolt jogszabályok mielőbbi módosítását. “Dolgozni kell, az imádság itt már nem elég” – mondta.

Comments Closed