Orbán Viktor: jó esély van az IMF-EU-tárgyalások gyors lezárására

Orbán Viktor szerint a magyar kormány mindent megtett azért, hogy minél hamarabb megkezdődhessenek és lezárulhassanak az IMF-EU-tárgyalások. A kormányfő pénteken parlamenti dolgozószobájában fogadta Simor Andrást,  s mint azt követő sajtótájékoztatóján elmondta, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökével egyetértettek abban, hogy a kormánynak és a jegybanknak a lehető legszorosabban együtt kell működnie a forintba vetett bizalom erősítése érdekében.

A miniszterelnök Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, Fellegi Tamás, az IMF-tárgyalásokkal megbízott tárca nélküli miniszter és a Miniszterelnökséget vezető Varga Mihály államtitkár társaságában találkozott a jegybank elnökével. A kormányfő tájékoztatása szerint az egyeztetést az MNB elnöke kezdeményezte, a tárgyalás pedig a tervezett menetrend szerint fejeződött be.

Orbán Viktor közölte, Simor Andrással közös állásponton voltak abban a kérdésben, hogy a magyar gazdaság érdeke egy minél előbbi IMF-EU-megállapodás. Ezért a kormány tárgyalási mandátumot adott Fellegi Tamás tárca nélküli miniszternek, vagyis – mint mondta – meghatározták azokat a pontokat, ahonnan a tárgyalásokat meg tudja kezdeni, sőt, ahol külön egyeztetés nélkül megállapodást is köthet.

Kiemelte: Fellegi Tamás előkészítő tárgyalásokat folytathat Washingtonban, és várják hogy az IMF is kiadja a tárgyalási mandátumot. A kormányfő úgy tudja, a tárca nélküli miniszternek az Európai Központi Bankkal (EKB) is lekötött tárgyalásai vannak, egyedül az EU részéről nincs még időpontja. Úgy fogalmazott, jó esélyt lát a gyors tárgyalásokra, ami azért fontos Magyarország számára, mert – mint mondta – “ha megvan a biztonsági védőháló, akkor minden erőnkkel újra a növekedés megindításáért tudunk dolgozni”.

Orbán Viktor azt mondta, egy európai gazdaságpolitikai fordulatra számítanak az európai válságkezelés sikere esetén. A kormány számításai szerint így a következő félév – az előzőhöz hasonlóan – még nehéz lesz, de ha Magyarország csatlakozni tud ehhez a fordulathoz, akkor az év második felében már a gazdasági növekedés elindítása és fenntartása lehet az európai és hazai gazdaságpolitika feladata – fejtette ki.

A miniszterelnök  a jegybankelnökkel megállapodott abban, hogy a nemzetgazdasági tárca és az MNB naponta egyeztet a forint iránti bizalom helyreállítása érdekében.  Kijelentette, a kormány mindenben támogatja a jegybankot és elnökét a forint értékállóságának megőrzése és a pénzügyi rendszer stabilitása érdekében. Orbán Viktor arra kérte az MNB-t, vegyen részt a növekedési terv kialakításában.

Mint mondta, a kormány gazdaságpolitikai célja a növekedés beindítása, amihez szükséges az ország biztos, értékálló finanszírozása. A kormányfő ezért arra kérte a jegybank elnökét, vegye sorra azokat az eszközöket, amelyeket az Európai Unió, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság jegybankjai használnak a növekedés érdekében, majd tegyen javaslatot a Magyarországon is alkalmazható módszerekre. Orbán Viktor szerint Simor András elvállalta ezt a feladatot.

Beszámolója szerint a találkozón nem került szóba a nemzeti bank devizatartaléka, mivel a kormány a jegybank függetlenségét kiindulópontnak tekinti.

A “vitatott jegybanktörvény” is kifejezetten deklarálja és megerősíti a nemzeti bank függetlenségét – mondta a miniszterelnök újságírói kérdésre válaszolva, megjegyezve, hogy “a jegybank által kezelt devizatartalék feletti rendelkezés joga kizárólag a jegybankot illeti meg”.

A kormányfő hangsúlyozta, a jegybanktörvényről “van egy vita”, amelyet az “Európai Unióban szokásos módon” kívánnak tisztázni az Európai Bizottság és Magyarország között. A kormány álláspontja, hogy az új jegybanktörvény megerősíti az MNB függetlenségét. “Az EKB tizenöt javaslatából tizenhárom és felet elfogadtunk, könnyen lehet, hogy ez egy európai rekord és továbbra is együttműködőek vagyunk” – fogalmazott Orbán Viktor.

A bankbetétek biztonságára vonatkozó kérdésre válaszolva azt mondta, a magyar pénzügyi rendszer biztonságáért ma az MNB tudja a legtöbbet tenni, a kormány pedig ebben teljes mértékben segíti a jegybankot. “Az emberek pénzét illetően pedig azért nem tudok mit mondani, mert ahhoz a kormánynak nincsen semmi köze, a betétesek pénze a betéteseké, a kormány nem is foglalkozik a kérdéssel – fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve, elképzelhetetlennek tartja, hogy egyáltalán napirendre tűzzenek ilyet.

További kérdésre reagálva közölte, a megbeszélésen nem merült fel a gyenge forint miatti személyi felelősség kérdése.

Enhanced by Zemanta

Comments Closed