A jegybanktörvény visszavonását követeli az MSZP az árfolyamesés megállításáért

Az MSZP a december végén elfogadott jegybanktörvény azonnali visszavonását követeli, mondván, hogy az vezetett a forint árfolyameséséhez.

A forint árfolyama szerdán a déli órákban történelmi mélypontra süllyedt, miután egy euró ára meghaladta a 320 forintot.

Józsa István, a szocialista párt frakcióvezető-helyettese erre reagálva sajtótájékoztatón azt mondta: lehet, hogy a kormány az Európai Központi Bank észrevételeinek kilencven százalékát figyelembe vette a jegybanktörvény módosításakor, a legfontosabb, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) függetlenségét érintő kérdésekben viszont nem engedett, és ez vezetett a forint gyengüléséhez.

Szerinte ezért a miniszterelnök nem várhat az MNB-törvénnyel kapcsolatos újabb brüsszeli véleményre, hanem elébe kell mennie, és kezdeményeznie kell a jogszabály visszavonását.

Hozzátette: Orbán Viktor “elment a falig”, de makacssága családok tízezreinek költségvetését veszélyezteti, és olyan kilátástalan helyzetet teremtett, amely néhány hónapja is elképzelhetetlen volt.

Szerdán az ország csődkockázata is rekordot döntött, a magyar CDS-árazás meghaladta a 680 bázispontot, ami magasabb, mint Olaszországé volt Silvio Berlusconi bukásakor – hívta fel a figyelmet az MSZP-s politikus.

Azzal kapcsolatban, hogy Pleschinger Gyula, a gazdasági tárca államtitkára, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) tárgyaló delegáció tagja a The Wall Street Journalnak nyilatkozva azt mondta, Magyarországnak előnyös lenne egy készenléti hitelmegállapodás az IMF-fel, de nem volna tragédia, ha nem születik megállapodás a nemzetközi szervezetekkel, Józsa István úgy foglalt állást: az árfolyamesés és a csődkockázati mutató emelkedése azt jelzi, hogy a tragédia megtörtént, az IMF-megállapodás pedig elkerülhetetlen.

Comments Closed