Arcunknak, tulajdonságainknak vannak örökölt okai, de az elképesztő számú génből nehéz kihámozni, melyek alakítják a szép vonalú homlokot és melyek hajlamosítanak betegségekre. Mivel az iparilag fejlett országokban a legtöbb ember halálát szív-és érrendszeri betegségek okozzák, sokat kutatják, hogy ezekben a kórképekben mennyi szerepe lehet az ...

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az MTI-nek azt mondta, teljesen érthetetlennek tartja az unió gazdasági és pénzügyi biztosa szóvivőjének szavait, különös tekintettel arra, hogy a magyar kormány az új jegybanktörvény tervezetét eljuttatta az Európai Központi Banknak, amelynek az erre adott reagálása éppen csütörtökön látott ...

Az amerikai csapatok iraki kivonulása után Bagdad még sokáig képtelen lesz megvédeni az ország légterét, ami jobb stratégiai helyzetbe hozza Izraelt ahhoz, hogy csapást mérjen Irán nukleáris létesítményeire – írta csütörtöki számában a The Washington ...

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság is foglalkozik a Magyar Nemzeti Bank törvényi szabályozását érintő ...

Aláírták a kormány és a bankszövetség közötti megállapodást csütörtökön Budapesten. A fizetési nehézségekkel küzdő, késedelmesen fizetőknek  forintra váltják a devizatartozást és 25 százalékát el is engedik, a végtörlesztés miatti veszteség 30 százalékát a bankok leírhatják a bankadóból, a rögzített árfolyamon törlesztőknek pedig a gyűjtőszámlán halmozódó összegből csak a tőkét kell megfizetniük, a kamatot az állam és ...

Egy brit lány azzal fenyegeti a Mikulást ajándékkérő levelében, hogy megöli, ha nem hozza meg neki a ...

Betegesen retteg a palacsintától egy brit nő kislánykora ...

Barátság Érdemrenddel tüntette ki az orosz állam Törőcsik Marit. A kétszeres Kossuth-díjas színésznő az orosz kultúra népszerűsítéséért kapta az elismerést – hangzott el az m1 ...

Összevonhatják a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) feladat- és hatásköreit, ellátásukra pedig egy új szervezet jöhet létre, ha az Országgyűlés elfogadja azt a módosító indítványt, amelynek benyújtásáról szerdai ülésén döntött a parlament alkotmányügyi bizottsága. Az MSZP és a Jobbik szerint a javaslat valódi célja Simor András jegybankelnök eltávolítása, míg ...

Szíven szúrta magát egy férfi a Veszprém Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságának ügyfélszolgálatán ...

Csupán a lakosság egytizede szerint szól a túlzott pénzköltésről az ünnep, a megkérdezettek többsége az együtt töltött idő fontosságát és a pihenést tartja a karácsony legfontosabb ...

Vitatott az agglomerációs települések fővárosi szolgáltatásokhoz való hozzájárulása az érintettek körében. Tarlós István főpolgármester korábban többször sérelmezte, hogy bár az agglomeráció rendszeresen használja Budapest közösségi közlekedését, oktatási és egészségügyi szolgáltatásait, a kiegészítő normatívákból “egy fillért sem adnak” a ...