Mesterházy Attila: a civil ellenállás napja lesz január 2.

Mesterházy Attila szerint a civil ellenállás napja lesz január 2., ezért azt szeretnék, hogy az erre a napra, a Magyar Állami Operaház elé hirdetett demonstráció ne a pártpolitikáról, hanem a “negyedik magyar köztársaság alapkőletételéről” szóljon.

A szocialista párt elnök-frakcióvezetője csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján számolt be arról, hogy szerdán felkeresték őket a szolidaritás mozgalom képviselői, akik felajánlották a rendezvény szervezését, illetve azt kérték, hogy pártpolitikusok helyett kizárólag közéleti személyiségek, illetve civilek szólaljanak fel az új alaptörvény életbe lépésének tiszteletére rendezett gálaest idejére hirdetett demonstráción. Mesterházy Attila úgy fogalmazott, egyetértettek a kezdeményezéssel és “átadják a terepet”, vagyis pártja képviselői elmennek a rendezvényre, de azon nem szólalnak fel.

Az ellenzéki politikus kiemelte továbbá, hogy részvételükkel is amellett szeretnének hitet tenni, hogy a különböző értékrendet valló demokraták szövetségével kell létrehozni a “negyedik köztársaságot”.

Mesterházy Attila szólt arról is, hogy februárban országos évértékelő tömegdemonstrációt tartanak, amelyre minden, az Orbán-kormánnyal elégedetlen állampolgárt várnak. Az MSZP vezetője egyelőre nem tudta megnevezni a rendezvény helyszínét, illetve pontos formáját.

Comments Closed