Kamatot emelt a jegybank

 A várakozásoknak megfelelően 50 bázisponttal 7 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot monetáris tanács kedden, a tagok jelentős többsége az 50 bázispontos szigorítást támogatta, és jelezték: ha tovább romlanak az inflációs kilátások újabb kamatemelés lehet. Elemzők szerint a további kamatpályát nagymértékben az IMF-tárgyalások kimenetele határozza meg, a forint erősödött a kamatemelést követően.

Simor András jegybankelnök a monetáris tanács ülését követő keddi sajtótájékoztatón elmondta: két javaslatot tárgyalt a monetáris tanács keddi ülésén, 50 és 25 bázispontos alapkamat-emelést, a tagok jelentős többsége szavazott az 50 bázispontos emelésre. Hozzátette: amennyiben az inflációs kilátások érdemben romlanak, további kamatemelés válhat szükségessé.

Simor András ismertette a jegybank új inflációs előrejelzésének legfontosabb számait is: e szerint a magyar gazdaság szinte stagnál, 0,1 százalékkal bővül jövőre, szemben a korábban várt 1 százalékos növekedéssel. Az infláció 5 százalék lesz a szeptemberben várt 4,7 százalék helyett. Az inflációs cél 2013-ra teljesülhet, de az ehhez készített alappályája azzal számol, hogy a jegybank a következő negyedévben tovább emeli az irányadó kamatot.

Elemi fontosságúnak nevezte, hogy Magyarország megkösse az EU-IMF “párossal” a megállapodást. Kérdésre válaszolva megismételte: az új MNB törvény elfogadását nem lenne szabad siettetni, a “törvény gyors átnyomása hazárdjáték Magyarország pénzügyi stabilitásával”.

A kamatemelést követően a nemzetgazdasági tárca közleményben fejtette ki véleményét, miszerint a kamatemelés gátolja Magyarország egészséges gazdasági növekedését. Simor András az NGM közleményét több szempontból is szerencsétlennek tartotta, és úgy vélte, aki azt megfogalmazta nincs tisztában a jegybanki függetlenség elvével.

A kamatemelést követően 300 forint alá gyengült az euró, a 14 órakor ismertetett kamatdöntést megelőzően 301,35 forinton jegyezték a közös valutát, mintegy másfél órával később 299,42 forinton.

Az MTI-nek nyilatkozó magyar és londoni elemzők is úgy vélték, hogy a további kamatpálya fő meghatározó tényezője az IMF/EU-tárgyalások kimenetele lesz.

Legutóbb, a november 29-i kamatdöntő ülésen emelték meg az alapkamatot, ugyancsak 50 bázisponttal 6,5 százalékra, azt megelőzően január 25-e óta volt 6 százalékos a ráta szintje. Az alapkamat 2009. októberében volt a mostani 7,0 százalékos szinten.

Enhanced by Zemanta

Comments Closed