Jóváhagyta a kisebbségi helységnevek listáját a szlovák kormány

Jóváhagyta a kisebbségi helységneveket tartalmazó, valamint a kétnyelvű ügymenetet szabályozni hivatott kormányrendeleteket hétfőn a szlovák kormány – közölték a kabinet ülése után Pozsonyban.

A dokumentumokat Rudolf Chmel (Híd magyar-szlovák párt) emberi jogi és kisebbségügyi miniszterelnök-helyettes terjesztette a kormány elé.

A hatályos törvény szerint a kisebbségi megnevezéseket azokon a településeken lehet majd használni hivatalosan is, ahol a nemzeti kisebbségi lakosság aránya eléri az összlakosság 20 százalékát. Ezeken a településeken a hivatalos ügyintézésben a jövőben a korábbinál szélesebb körben lesz lehetőség kétnyelvű űrlapokat használni.

A helységnévlista összesen 665 olyan település megnevezését tartalmazza, amelyekben magyarok, ruszinok, romák, németek vagy ukránok élnek. A magyar településnevek száma 511, a ruszinoké 68, a romáké 57, az ukránoké 18, míg egy német. A roma kisebbség esetében a roma megnevezések azonosak a szlovák nevekkel, ott tehát nem lesznek külön kisebbségi nyelvű helységnévtáblák. A kisebbségi településnevek száma a 2021-es népszámlálásig nem fog változni.

A korábbi, 1994-ben összeállított kisebbségi helységnévlista 2011 július elsején ugyanis a módosított hivatalos kisebbségi nyelvhasználati törvény életbe lépése következtében érvényét vesztette, így jogi vákuum keletkezett. A kisebbségi helységnévlistát történészekből, nyelvészekből és a kisebbségek képviselőiből álló szakértői csoport dolgozta ki az 1991-es népszámlálás adatai alapján.

A települések kisebbségi nyelvű nevét ezentúl a hivatalos űrlapokon, iratokon is használni lehet.

Azokon a településeken, amelyek hivatalaiban használható lesz a kisebbségi nyelv is, a hivatalnokok névjegye mellett fel lesz tüntetve az is, hogy az illető az adott kisebbségi nyelven is intézi az ügyeket. A rendelet szabályozza a kétnyelvű hivatalos iratok formáját is. A hivatalos és a kisebbségi nyelvű szöveg betűi azonos nagyságúak lesznek.

A kisebbségi nyelvtörvény parlament által elfogadott módosítását Ivan Gasparovic államfő nem írta alá, de a törvényhozás a jogszabályt júniusban újra megszavazta, s ezzel felülbírálta az elnök döntését. A törvény szerint a jövőben a mai 20 százalékos kisebbségi nyelvhasználati küszöb 15 százalékra csökken. Ennek feltétele, hogy két egymást követő népszámláláskor az adott településen a kisebbségek aránya elérje a 15 százalékot. A kétnyelvű státust egy település akkor veszíti el, ha a kisebbség aránya három egymást követő népszámláláskor 15 százalék alá esik.

Enhanced by Zemanta

Comments Closed