Pénzelte a belső elhárítás a német neonáci terrorista sejtet – lapértesülés

Németországban az alkotmányvédelmi hivatal (BfV) információszerzés céljából 2000-ben pénzt juttatott az idén novemberben lelepleződött neonáci terrorista csoportnak – írta a Bild am Sonntag című vasárnapi lap. A remélt információkat nem sikerült megszerezni, s a terrorista sejt még egy évtizeden keresztül szabadon gyilkolt és rabolt az országban.

A terrorelhárításért felelős hatóság lehallgatott telefonbeszélgetések útján tudomást szerzett arról, hogy a Türingia tartományban létrejött háromtagú csoportnak sürgősen pénzre van szüksége, hogy új – hamis – útleveleket szerezzen. A hatóság egy beépített emberen keresztül juttatott el a terroristáknak mintegy 2 ezer márkát, abban a reményben, hogy az így kiépülő kapcsolat révén sikerül megállapítani a neonácik tartózkodási helyét, és azt, hogy milyen álneveket használnak.

A 2000-ben történt esetről a türingiai parlamentben számolt be a BfV tartományi szervezetének egy munkatársa – írta a lap. A terrorelhárító szakembert zárt bizottsági ülésen hallgatták meg december elején.

A Nemzetiszocialista Illegalitás (NSU) elnevezésű terrorista sejt ügyében 1998-ban kezdődött az első nyomozás. A csoport azonban csak idén novemberben lepleződött le, azt követően, hogy az egyik tag feladta magát, a másik kettő pedig öngyilkosságot követett el.

A neonáci ideológiát valló csoport a hatóságok gyanúja szerint elkövetett tíz gyilkosságot és két robbantásos merényletet, és végrehajtott legkevesebb tizennégy bankrablást. Áldozataik közül kilencen bevándorlók voltak, a tízedik egy rendőr. Tevékenységükkel összefüggésben kiderült, hogy a terrorelhárító és nyomozó hatóságok súlyos mulasztásokat követtek el.

Erre példa a Bild am Sonntag vasárnapi beszámolója is. A lap szerint a beépített ember Tino Brandt, a szélsőjobboldali Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) türingiai szervezetének alelnöke volt. Tino Brandt egy közvetítő révén eljuttatta a pénzt az NSU-nak, a terroristák pedig új útlevelet szereztek be. A belső elhárítás azonban nem vonta be a műveletbe a lakcímnyilvántartást és az okmányok kiadását végző hivatalt, a terroristák így az új papírokkal együtt nyomtalanul eltűntek – írta a Bild am Sonntag.

Az már korábban kiderült, hogy az NSU mindhárom tagja aktívan részt vett a türingiai Heimatschutz (Honvédelem) nevű radikális-nacionalista csoport tevékenységében, Tino Brandttal együtt. Az Otto fedőnevű beépített ember összesen 200 ezer eurót kapott a BfV-től. Ebből finanszírozták egyebek között a Heimatschutz röplapjai és plakátjai nyomtatását, és az “Ottótól” származó pénzből alacsony jövedelmű NPD-tagok párttagdíjára is jutott. Az alkotmányvédelmi hivatal így közvetetten egy olyan szervezet működését finanszírozta, amely nyíltan szembehelyezkedik a német állammal, a németországi politikai-társadalmi berendezkedéssel.

Enhanced by Zemanta

Comments Closed