“Új bűvös kocka van a magyar emberek kezében” – Maruzsi Ferenc találmánya

Magyar találmány reformálhatja, tisztíthatja meg a világ egyik legnépszerűbb sportját, a labdarúgást. Maruzsi László komoly sportolói múlttal rendelkezik, ugyanis számos nagy sikert ért el az autóversenyzésben, ám pályafutása végén a feltalálók “istállójába” igazolt.

– Az autósport egyetlen igazi jövedéke az, hogy az ember megtanult mindent túlélni, a megoldó képessége folyamatosan fejlődött – mondta az MTI-Pressnek. – Persze, maga az élmény, az adrenalin és az eredmények, az maga volt a csoda. Amúgy is szokták mondani, hogy a magyar ember a jég hátán is megél. Aki benne volt az autóversenyzésben, az jellemzően megállja a helyét az életben, ellentétben más sportág képviselőivel, akikkel gyakran előfordul, hogy harminc éves koruk és a pályafutásuk befejezése után nem találják a helyüket a civil életben. A mi helyzetünk alapvetően más is, ugyanis mi csak pénzt öltünk a karrierünkbe, a többi sportolónak ez gyakorlatilag elképzelhetetlen.

Maruzsi László első igazi találmánya a többcélú gépjármű volt. – Egy amerikai kisteherautóval, pick-uppal jártam akkoriban, és elkezdtem azon gondolkodni, hogyan is lehetne úgy átalakítani, hogy a hatalmas csomagtér helyett néha akár többen is be tudjunk ülni. Megcsináltam, még egy működő makett is készült belőle, annak idején a Pomezsánszki György-féle feltaláló műsorban is szerepeltem vele. Sajnos az autógyárakhoz rendkívül nehéz betörni, mivel egy ilyen találmány védelmi díját nehéz fizetni, nem is kellett senkinek. Aztán néhány évvel később láttam, hogy az egyik gyártó megcsinálta a dolgot, igaz, jóval gyengébb kivitelezésben – idézte fel.

A partjelző botja 
    

Ezt követően a hornyolt tégla ötletével állt elő a korábbi autóversenyző, amely egy barátjánál zajló építkezés során “kattant fejébe”. Szavai szerint éppen a frissen felrakott falakat vésték a vezetékeknek, amikor felötlött benne, miért nem gyártanak alapvetően olyan téglákat, amelyekben hely van azoknak. Találmányát levédettem, több díjat is nyerte vele, mégis, a legnagyobb hazai gyártó elnöksége öt-négy arányban leszavazta a sorozatgyártást.

Maruzsi lendülete ennek ellenére nem tört meg, és 2002-ben belevágott élete egyik legnagyobb kalandjába, a játékvezetőt segítő rendszer megalkotásába. A kiváltó ok a labdarúgó-világbajnokságon volt, amelyen több esetben is bírói tévedések áldozata lett néhány csapat.

– Az egyik reggel úgy keltem fel, hogy ‘te úristen, hát ott van a partjelzőnek a botja’. Gyakorlatilag visszafele kezdtem el gondolkozni, hiszen kamerák voltak, rádiójel volt, így nekem már csak össze kellett raknom a dolgot – magyarázta.

A Maruzsi System lényege, hogy az alap-, a gól- és oldalvonalakat egyaránt figyelik kamerákkal, és a rendszer maradéktalanul jelzi, hogy a labda áthaladt-e a gólvonalon. Sőt alkalmas a leshelyzet észlelésére is. Ezt rádiójelen keresztül továbbítják a partjelző botjára, amit az asszisztens észlel.

Maruzsi a 2003-as genfi szabadalmi kiállításon első helyezést ért el ezzel a rendszerrel, majd szerte Európában újabb elismeréseket kapott. A feltaláló szerint a technika nagyjából most tart ott, hogy a rendszer akár szélsőséges időjárási körülmények között is hibátlanul működik.

Márciusban dönt a FIFA 
     

Maruzsi eltökélt célja az életben, hogy mindenképpen szeretne valami maradandót alkotni az emberiség számára. Korábban kaszkadőrködöt, az ezredfordulóra pedig egy elképesztő mutatvánnyal szeretett volna készülni: a terv szerint éjfél előtt hat másodperccel egy-egy autó indult volna el a Lánchídról, illetve az Alagútból, majd pont az ezredforduló pillanatában lángoló évszámok között repültek volna az autók az új évezredbe. Sajnos anyagi okok miatt a mutatvány nem jöhetett létre.

Az 58 éves sportoló-feltaláló ugyanakkor úgy érzi, hogy a játékvezetőket segítő rendszerrel igazán nagy dolgot alkotott.

– Egy új bűvös kocka van most a magyar emberek kezében, persze szellemi szinten nem is akarom magam Rubik Ernőhöz hasonlítani, mert amit ő csinált, az maga a csoda. Ugyanakkor arra, hogy én elhoztam Magyarországra a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséget, a FIFA-t, amely az ENSZ után a világ második legnagyobb szervezete, nagyon büszke vagyok – húzta alá.

A FIFA képviselői novemberben jártak Magyarországon, hogy teszteljék a rendszert – igaz, a szervezetnek csak a gólbíróra van szüksége egyelőre -, a jövőjéről pedig januárban dönthet. Akkor dől el, hogy a találmány bekerül-e azok közé, amelyekről márciusban határoz a FIFA, kaphat-e licencet vagy sem. A teszteken összesen kilenc találmányt vizsgálnak.

Maruzsi közlése szerint csapatával akkor sem keserednek el, ha a FIFA illetékesei esetleg elutasítják őket, ugyanis ebben az esetben felkészültek arra, hogy a rendszert olyanra fejlesztik, amely segítheti a klubokat, edzőket a mérkőzések teljes elemzésében, és a televíziós társaságoknak is hasznos lehet, akár vitás esetek eldöntésében is.

Az elmúlt időszakban több olyan cég is megkereste a feltalálót, amely megvásárolta volna a rendszert, ám Maruzsi ebbe nem ment bele. – Vagy magyar találmányként végigviszem a dolgot, vagy viszem magammal a sírba – szögezte le.

Számításai szerint a gólbírót 2012-től alkalmazhatják – ezt már a FIFA-nál is megerősítették -, míg a leshelyzeteket eldöntő technikát néhány évvel később vethetik be.

 

Fifa 09

Image by Contz via Flickr

Enhanced by Zemanta

 

 

 

Comments Closed