Wittinghoff Tamás közleménye – Százmilliókat fizetnek a „nem-fizetők”!

Nem fizetnek az agglomerációs települések a BKV buszjárataiért – nyilatkozta Tarlós István főpolgármester hétfőn este, az InfoRádió Aréna című műsorában. Ez pedig óriási veszteségeket jelent a fővárosnak. A Budaörsön élők nevében kötelességem kikérni magunknak ezt a félrevezető állítást.

Budaörs önkormányzata hosszú évek óta százmilliós nagyságrendben vásárolja meg a BKV szolgáltatásait. Épp a legutóbbi testületi ülésünkön fogadtuk el a BKV-val kötött jövő évi tömegközlekedési hozzájárulást, amely szerint a 40-es, 240-es, 240E, a 40E, 188E és a 940-es buszokért 214 milliót, továbbá a 88-as buszjáratért még további 53 millió forintot fizetünk.

Vagyis, összességében a BKV 2012-ben csak Budaörstől 267 millió forintot kap. Ez egy kisebb település éves költségvetésének felel meg. A 2010-es évben ennél még többet fizetett Budaörs Önkormányzata, mivel akkor még a BKV Zrt. üzemeltette, a helyi 288 és 289-es járatokat is.

Bizonyos lehet abban a főpolgármester úr, hogy Budaörsön is nagyon sok helye lenne ennek a pénznek.

Tudtommal egyébként nem vagyunk egyedül. A szomszédos Törökbálint ebben az évben 172 millió forintot fizetett a BKV-nak, és Gyál települése sem kis összeggel járul hozzá a BKV költségvetéséhez.

Rendkívül méltánytalan tehát a főpolgármester úr kijelentése azokkal a településekkel szemben, amelyek a növekvő állami elvonások és a csökkenő helyi bevételek ellenére még mindig ennyit áldoznak a BKV támogatására.

Wittinghoff Tamás
Budaörs város polgármester

Comments Closed