Ismét elindult Budapesten a “fényvillamos”

A BKV pénteken elindította a karácsonyi “fényvillamost”, amely az adventi időszakban naponta jár majd a pesti rakparton és Budán.

A felújított, 3.500 méter hosszú fényfűzérrel, és 39.200 ledes izzóval feldíszített 56 éves UV-villamos harmadik éve közlekedik Budapesten decemberben és január elején. A kultikus villamossal idén két szakaszon, a pesti rakparton és Budán is utazhatnak az érdeklődők, január 6-ig minden héten hétfőtől szerdáig a 61-es villamos vonalán a Széll Kálmán tér és a Móricz Zsigmond körtér között, csütörtöktől vasárnapig pedig a 2A vonalon a Jászai Mari tér és a Boráros tér között. A Széll Kálmán térről és a Jászai Mari térről az első járat mindig fél ötkor, az utolsó a Móricz Zsigmond körtérről és a Boráros térről 20:40-kor indul el. A fényvillamos, amelyen normál jeggyel, vagy bérlettel lehet utazni, december 24-én és január 31-én nem közlekedik.

Az eddigiektől eltérően a pénteki utolsó menet után a villamos nem a kocsiszínbe megy, hanem a “Mindig péntek” program keretében más vonalakon tovább közlekedik. A járat minden péntek este 5 perccel 9 óra előtt indul a Boráros térről, és bejárja Kamaraerdőt, Újpestet, Kőbányát és Kispestet is. A járat menet közben csak fotózás céljából áll meg, a tervek szerint éjjel 11 óra és éjfél között a Hidegkúti Stadionhoz érkezik.

A járatok pontos menetrendje a BKV honlapján (http://www.bkv.hu) is megtekinthető.

Comments Closed