Martonyi János: a recesszió megállítása a legfontosabb kérdés

A legfontosabb kérdés az, hogy a recesszióba hajló gazdasági folyamatot, amely egész Európára jellemző, sikerül-e megállítani, és lassan megindítani a magyar gazdaság növekedését – mondta Martonyi János külügyminiszter kedden Balatonfüreden egy lakossági fórumot megelőző sajtótájékoztatón.

Ezen dolgozik a kormány, készül a növekedési program – tette hozzá. Martonyi János szerint alapkérdés, hogy “tudunk-e például egy olyan, kis- és középvállalkozásokat segítő programot létrehozni, amely szét tudja teríteni azt az egyébként meglévő növekedési és exportpotenciált, amelyet a versenyképes magyar nagyvállalatok gerjesztenek”.

Szerinte lényeges kérdés az is, hogy ez a kis- és középvállalkozói réteg versenyképes beszállító tudjon lenni, és a szomszédos országokba sikeresen exportáljon.

A külügyminiszter szavai szerint “objektíve az ország leminősítése abszurdum”. Mint mondta, a magyar leminősítés alapdilemmája az, hogy semmiféle makrogazdasági érdek nem támasztja alá.

Teljesen nyilvánvaló, hogy a makrogazdasági adatok látványosan javultak – mondta. Hozzátette: Magyarország külső egyensúlya legalább 30-40 éve nem volt ilyen jó, ilyen külkereskedelmi mérleggel nem rendelkezett, mint most.

Utalt arra, hogy az idei év kilenc hónapja alapján már 5,5 milliárd euró a kereskedelmi többlet, és szeptemberben az export növekedése megközelítette a kilenc százalékot.

Rámutatott arra is, hogy a Magyar Nemzeti Bank valutatartaléka meghaladja az 50 milliárd eurót, ez szintén jó adat. Hangsúlyozta, hogy jövőre az Európai Unióban várhatóan hét-nyolc országnak lesz három százalék alatt az államháztartási hiánya, és Magyarország közéjük fog tartozni. Ezt a jövő évi költségvetés hitelesen alá fogja támasztani – tette hozzá.

Megindult lefelé az államadósság is, az év végére 73 százalék körül lesz a bruttó hazai össztermékhez viszonyítva – mondta Martonyi János.

A külügyminiszter rámutatott: miután hétfőn este 15 országot helyezett a Standard & Poor’s az úgynevezett “negatív kilátású” kategóriába – ami előre jelez egy későbbi leminősítést -, már nem az eurózóna egyes országairól van szó, hanem mindenkiről. Martonyi János szavai szerint “az eurózóna, illetve az Európai Unió egésze célpont lett, amiből az is következik, hogy akkor a védekezést, az elhárítást is közösen kell megoldani”.

Comments Closed