Megvont állampolgárság – Csendet kíván a 99 éves Tamás Aladárné

Egy kis nyugalomra vágyik családjával együtt az a felvidéki Rimaszombatba való 99 éves asszony, aki idén áprilisban vette fel a magyar állampolgárságot, s ezért megfosztják szlovák állampolgárságától – mondta az érintett, Tamás Aladárné lánya az MTI tudósítójának szombaton.

A Rimaszombatban született és ott is élő pedagógus kétszer már elvesztette magyar állampolgárságát, így vette fel azt újból idén áprilisban. Az idős asszonyt az után szólította fel a szlovák hatóság, hogy adja le papírjait, hogy ő maga jelezte: felvette a magyar állampolgárságot.

– Nyugalomra lenne szükség ahhoz, hogy végiggondoljuk, milyen lépést kell tennünk – mondta Fehér Csabáné, Tamás Judit. Hozzátette: hogy a politikusok miket nyilatkoznak “össze-vissza, az csak egy dolog, az élet az más”.

Tamás Aladárné szellemi frissessége teljében otthonában nyilatkozva azt mondta: ő tanári pályáján tanított magyart és szlovákot, Rimaszombatban magyar és szlovák mindig is otthon volt, a két nemzet között ellentét nem feszült.

Mint mondta, ő a szlovák állampolgárságáról nem mondott le – “miért is mondtam volna le?” -, szlovákok és magyarok itt mindig békességben éltek, a városban is, az iskolában is, ez a procedúra azonban megviseli.

Elmondta azt is, hogy a helyi iskolában ő volt a kultúrfelelős, ugyanúgy volt szlovák, mint magyar műsor a rendezvényeken, “itt minden közösen ment”.

A pozsonyi döntés ellen Magyarország élesen tiltakozott, Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében kiemelte: Magyarország határozottan elutasítja ezt a magatartást, kész nemzetközi fórumok elé vinni az ügyet, és természetesen minden szükséges jogi segítséget megad az érintettnek.

Comments Closed