Helyesbítik a Magyar Közlönyt, egyetlen adó sem lép korábban hatályba

Haladéktalanul helyesbítik a Magyar Közlöny elektronikus változatát, amelyben egy tördelési hiba miatt került kötőjel helyett vessző a jövő évi adótörvények módosításáról szóló jogszabály kihirdetésébe.

A Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó tájékoztatása szerint van jogi lehetőség az elektronikus tájékoztatás javítására, vagyis a hiba folytán egyetlen érintett rendelkezés sem lép hatályba 2012. január 1-je előtt.

A tévedésre az LMP hívta fel a figyelme csütörtökön; a párt azt közölte az MTI-vel, hogy egy elírási hiba miatt január 1-je helyett már november 30-án, szerdán életbe lépett több adószabály, köztük a baleseti adóra és a chipsadóra vonatkozók.

Az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényt a Magyar Közlöny 2011. évi 140. számában hirdették ki szerdán. A Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó az MTI-hez eljuttatott tájékoztatásában elismeri, hogy a tördelés során hiba került a jogszabály egyes rendelkezéseinek hatályba lépését szabályozó paragrafusába.

A kiadó ugyanakkor hangsúlyozza, hogy van jogi lehetőség a tévedés javítására, mivel az az elektronikus szerkesztés folyamán keletkezett. Kiemelik, továbbá, hogy a hiba korrigálása után a jogalkalmazók számára egyértelművé válik, hogy valamennyi, a hibával érintett rendelkezés a jövő év első napján lép életbe.

Comments Closed