Homályos mérkőzések

A hétvégén folytatta meglepetés sorozatát az Inárcs csapata. A romantikus megvilágítású örkényi sportcsarnok félhomályában először az ifik léptek pályára.

A csapat egyik játékosa, Harangozó Erika elmondta, hogy bár egyértelműen gyengébb csapattal kerültek szembe, a sok kétperces kiállítás és a labdakezelési hibák vereséghez vezettek.

Havril Károly, a budaörsiek edzője szerint a legnagyobb probléma az volt, hogy a lányok nem tudták az ellenfélre erőltetni a saját játékstílusukat. Az edző hozzátette még, hogy játékosai állóképességben is jobbak a rivális csapatnál, de a mérkőzésen ez sem derült ki.  Mindezek ellenére elmondása szerint a meccs az 56. percig nyerhető lett volna, viszont a budaörsiek ott nem tudták kihasználni emberelőnyös helyzetüket, elkövettek egy szabálytalanságot, ami döntő volt abban a helyzetben.  Az ellenfél felzárkózott és nagyon jó hajrában győzelmet aratott.

Félórás szünet után bizakodva tapsoltuk meg a bemutatkozó felnőtt játékosokat.

Sajnos a jó  budaörsi kezdés ellenére a várva várt győzelem ezúttal is elmaradt. Bár Tóth Zsuzsa nagyon jól küzdött az egész mérkőzésen, Schneck Réka pedig kiválóan védett a meccs elején, a Budaörs 29-22 arányban alul maradt az Inárcsaikkal szemben.

Neukum Tamás vezetőedző úgy véli, a vereség egyik oka az volt, hogy a lányok nem tudták feldolgozni a (gyakran megkérdőjelezhető – a szerk.) játékvezetői stílust, emiatt türelmetlenné váltak, és sokat hibáztak. A győzelemhez továbbá szükséges lett volna a lányok sokkal bátrabb és gólratörőbb támadójátéka is.

Az edző szerint a következő, és egyben utolsó őszi mérkőzésre az átlövésekre, az ezekből adódó további helyzetekre, valamint a játék irányítására kell még a csapatnak erősíteni.

Nehezíti a lányok dolgát, hogy Őri Cecíliát, az együttes egyik kulcsjátékosát a következő meccsen nélkülözniük kell. Cili a hétvégi meccsen lesérült, eltört az ujja. Elmondása szerint a körülményekhez képest jól van, de mivel éppen a lövő keze sérült meg, labdázni nem tud, az edzéseken viszont részt vesz. Cilinek mielőbbi gyógyulást, a lányoknak pedig eredményes felkészülést kívánunk!

Comments Closed