Immunrendszer erősítő szuperbrokkoli került a brit boltok polcaira

A szívbetegség és bizonyos rákfajták kialakulása ellen is hatékony védelmet nyújtó szuperbrokkoli került keddtől az egyik vezető brit áruházlánc polcaira.

A kelet-angliai Norwich városában működő Élelmiszer Kutatóintézet (IFR) és a John Innes Központ szakemberei által kifejlesztett csodazöldség külsőre ugyanolyan, mint hétköznapi társai, ám kétszer-háromszor nagyobb mennyiségű glükorafanin nevű – a brokkolicsírában található – vegyületet tartalmaz, amely a szakemberek szerint hatékony védelmet nyújthat a szívbetegség és bizonyos rákfajták kialakulása ellen.

A Beneforte névre keresztelt szuperbrokkolit egyelőre a szigetország egyik nagy áruházláncaként működő Marks and Spencer boltjaiban szerezhetik be a vásárlók, de a zöldség jövőre a többi brit üzlet polcaira is felkerül. A szuperbrokkolit hagyományos nemesítéssel, genetikai módosítás nélkül hozták létre a szakemberek, miután 1983-ban rátaláltak a zöldség egy olyan vadon élő fajtájára, amely természettől fogva tartalmaz nagyobb mennyiségű glükorafanint – olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában (www.telegraph.co.uk).

A brokkoli másik fontos bioaktív vegyületeként ismert szulforafán segít a krónikus gyulladás csökkentésében, és megállítja a korai-stádiumú rákos megbetegedéssel összefüggésben lévő korlátlan sejtosztódást, valamint jótékony hatással van a szervezet antioxidánsaira is. A hagyományos brokkolival ellentétben a szuperváltozat fogyasztása kettő-, vagy négyszeresére növeli a szervezet szulforafán szintjét.

Korábbi kutatások már kimutatták, hogy a zöldség hatékony védelmet nyújt bizonyos rákfajták, különösen a bél-, és a prosztatarák ellen. A brokkoliban gazdag étrendet követő férfiak esetében csökkenti a rosszindulatú prosztatarák kockázatát. Emellett segít megelőzni a szívbetegség és az agyi-érkatasztrófa kialakulását a gyulladások csökkentése és az artériákban futó vér szabad áramlásának biztosítása révén.

Comments Closed