A Heimatuseum válasza az MSZP Budaörsi Szervezetének nyílt levelére

Tisztelt Laczik Zoltán!

Mélységesen meglepődtünk az Ön által ma szerteküldött levélen, úgy annak tartalmán, mint hangvételén. Ez utóbbit nem tisztem értékelni, így inkább a tartalomra szeretnék reagálni.

Az Ön levelében szereplő „vádakkal” szemben a valóság az, hogy a Flohmarkt megrendezését több körös (telefonon, e-mail-en, majd személyesen történt) egyeztetés előzte meg Bartha Károlynéval, a bolhapiacuk fő szervezőjével. Javaslom, hogy házon belül tisztázzák ezt a félreértést. Többek között ezen részletekbe menő (és mindeddig kifejezetten baráti hangvételű, valóban a kölcsönös együttműködést szolgáló) egyeztetések során, éppen az időbeni összeütközések elkerülése érdekében állapodtunk meg abban, hogy míg az Önök rendezvénye minden hónap első, addig a Flohmarkt minden hónap második szombatján kerül megrendezésre.

Mindemellett határozottan visszautasítunk minden olyan próbálkozást, amely politikai vagy etnikai színezetet kíván a Flohmarktnak tulajdonítani. A havi rendszerességgel megrendezendő Flohmarkt nem fut semmilyen politikai vagy egyéb „logó” alatt. Számunkra a lehető legtermészetesebb, hogy a Flohmarkt mindenki előtt nyitva áll, célunk – a Jakob Bleyer Helytörténeti Gyűjtemény, Heimatmuseum küldetésével összhangban – minden budaörsi (sőt ennél is tágabban: minden érdeklődő) szolgálata, kulturális és társadalmi szempontból egyaránt. A Flohmarkt pusztán lehetőséget biztosít havonta egyszer egy kötetlen együttlétre, és egy olyan hagyományt bővít ki, mint amilyen a már hosszú ideje szintén minden hónap második szombatján megtartott ingyenes Spielhütte (Játszóház), amelyet a Flohmarkt kisgyermekes látogatói továbbra is változatlan formában vehetnek igénybe.

Végezetül bízom benne, hogy jelen válaszlevelemmel lezárhatjuk ezt a kérdést és visszatérhetünk ahhoz a baráti hangnemhez, ami a fent említett egyezetéseket jellemezte. A levelében Ön által jelzett együttműködési szándék jegyében arra kérem, hogy szíveskedjen jelen válaszlevelemet változatlan formában mindazok számára eljuttatni, akiknek a levelét is elküldte.

Még egyszer: minden érdeklődőt szeretettel várunk minden hónap második szombatján a Heimatmuseum kertjében megrendezésre kerülő Flohmarkton!

Tisztelettel,
Gajdos-Frank Katalin
Jakob Bleyer Heimatmuseum igazgatója

Comments Closed