Devizahitelesek – Megvédené a devizahiteleseket az előtörlesztés árfolyamkockázatától a PSZÁF

Törvénymódosítást kezdeményez a jogalkotónál és – egy konkrét fogyasztói beadvány kapcsán – fogyasztóvédelmi eljárást indít a devizaalapú hitelek előtörlesztése kapcsán az ügyfelekre háruló árfolyamkockázatra vonatkozóan a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) – jelentette be pénteken a szervezet.

A PSZÁF a közlemény szerint azt követően döntött így, hogy egy devizaalapú jelzálogfedezetű hitellel rendelkező ügyfél beadványában jelezte: befizetett végtörlesztése ellenére sem zárták le a hitelszerződését, arra hivatkozva, hogy a hitelintézet elszámolási időszaka alatt tartozása több százezer forinttal nőtt.

A felügyelet a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló törvény módosításával szeretné elérni, hogy a devizaalapú hitelek előtörlesztése esetén a pénzügyi intézmények legkésőbb az előtörlesztendő összeg befizetésének napján részletes tájékoztatást adjanak az ügyfeleknek az előtörlesztéshez kapcsolódó alapvető információkról.

A PSZÁF különösen fontosnak tartja, hogy a pénzügyi intézmény tájékoztasson az előtörlesztés során alkalmazott devizaárfolyamról, az előtörlesztendő összeg forintban számított értékéről, az előtörlesztéshez kapcsolódó valamennyi felszámított költség forintértékéről, s arról, hogy a tájékoztatóban szereplő árfolyam és költségek milyen határidőig érvényesek.

A törvénymódosítási javaslat szerint, ha az ügyfél az előtörlesztés és a kapcsolódó költségek forintban kifejezett összegét a kapott határidőig befizeti, a pénzügyi intézmény a későbbiekben az előtörlesztés elszámolása során az elszámolási árfolyamot az ügyfél számára kedvezőtlenül nem változtathatja meg, további költségeket nem számíthat fel, végtörlesztés esetében pedig azt elfogadottként kell kezelnie.

A PSZÁF kezdeményezi, hogy a hitelintézetek e gyakorlatot már a törvénymódosítást megelőzően önkéntesen alkalmazzák, belső szabályzataikat ennek megfelelően módosítsák, s utasítsák munkatársaikat ennek alkalmazására.

A felügyelet – a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény megsértésének gyanújával – minden olyan, hozzá érkezett fogyasztói beadvány esetében fogyasztóvédelmi eljárást indít a továbbiakban, amelynél felmerülhet, hogy a hitelintézet nem adott tájékoztatást a devizaalapú hitellel rendelkező ügyfélnek az előtörlesztéshez kötődő árfolyamkockázatról, hanem kizárólag az előtörlesztendő összeg mértékét közölte – áll a közleményben.

Comments Closed