Budaörsön tartja éves találkozóját a Város- és Faluvédők Szövetsége

Budaörsön tartja jubileumi, harmincadik éves országos találkozóját a több száz civil szervezetet tömörítő Város- és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra); a háromnapos esemény csütörtöki nyitónapján adták át az idei Podmaniczky-díjakat.

Ráday Mihály, a szövetség elnöke az MTI-nek nyilatkozva felidézte: 1980-ban rendezték meg az első országos találkozót, majd 1986-ra sikerült politikailag elérni, hogy megalakulhasson a szövetség, amely így idén huszonöt éves. Az évfordulók kapcsán most egy kis múltértékelésre is sor kerül majd – jegyezte meg a városvédő.

A Hungaria Nostra évente más-más településen rendezi meg konferenciáját. Mint Ráday Mihály hangsúlyozta, ezért nagyon fontosnak tartják, hogy az ország legkülönbözőbb pontjairól érkező küldöttek megismerjék a vendéglátó település és környéke sikereit, problémáit; így idén Budaörssel ismerkedtek meg csütörtök délután.

A városnéző sétákat az idei Podmaniczky-díjak átadása követte. Az épített és természeti környezetünk, kulturális örökségünk értékeinek védelmében legaktívabbaknak járó elismerést 2011-ben Bujdosó Károly erdész-technikus (Gyula), Dolányi Sándor, a Gödöllői Városvédő Egyesület alelnöke, Kacskovics Fruzsina építészmérnök (Budapest), Mészáros Anna, a Hungaria Nostra egyetlen adminisztratív munkatársa, Mórócz Sándor helytörténeti kutató (Mohács), Paszternák István régész-történész, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) Észak-magyarországi irodájának vezetője (Miskolc), Rácz Zoltán építészmérnök (Debrecen), Szabó Kornél iparművész vésnök és kőfaragó mester (Budapest), Tarnóczky Attila nyugdíjas pedagógus (Nagykanizsa), Vajda Márta, a Tiszaalpári Faluvédő és- Szépítő Egyesület elnöke, valamint Vajk Éva textilművész, restaurátor, az óbudai Textil- és Textilruházati Ipartörténeti Múzeum igazgatója (Budapest), közösségi díjazottként pedig a Biatorbágy Kultúrájáért Alapítvány képviselői és a Vas Megyei Levéltár munkatársai vehették át.

Mint Ráday Mihály elárulta, a találkozó során több, a közelmúltban elfogadott, illetve tervezett jogszabályt is megvitatnak. Az örökségvédelmi szakember kiemelte: a KÖH-től az építési engedélyezési jogkör és ügyintézés nemrég a területi kormányhivatalokhoz került át, június közepén pedig elfogadták a világörökségi törvényt. Az Országgyűlés még mindig tárgyal a civil szervetekről szóló törvényről, ez jelentősen befolyásolhatja a tagszervezetek és az országos szövetség további működését is – szólt a jogszabályi környezet várható változásáról Ráday Mihály.

A Város- és Faluvédők Szövetsége 2012-ben Kecskeméten tartja éves találkozóját.

Comments Closed