Két holttestet találtak egy autóban Budaörsön– Barátnők voltak

Egy 21 éves budaörsi, illetve egy 19 éves bicskei lány holttestére bukkantak vasárnap reggel Budaörsön egy parkolóban, a lezárt autóban talált barátnők halálát mérgezéses fulladás okozta  – közölte a rendőrség az MTI-vel.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője korábban arról tájékoztatott, hogy a rendőrök állampolgári bejelentés nyomán mentek ki a Törökbálinti utcai parkolóhoz. Az elsődleges megállapítások szerint a két lány öngyilkos lett, erre utal, hogy a figyelmeztetést tettek ki a járműben: ne nyissák ki az ajtót, mert méreg van az autóban – tette hozzá Kovács Viktória.

A rendőrség az idegenkezűséget kizárta, a vizsgálatot közigazgatási hatósági eljárás keretében a budaörsi rendőrkapitányság folytatja.

A helyszínre az érdi tűzoltók vonultak ki – mondta a Pest megyei katasztrófavédelem igazgatóhelyettese az MTI-nek. Szabó János közlése szerint a kocsi csomagtartójába helyezett vödörben meszet és sósavat találtak, a két anyag mérgező gázt kibocsátó keverékét szívták magukba a fiatalok.

Az MTI úgy tudja, hogy az autót a 21 éves lány otthonához közel találták meg.

Friss:

A rendőrség az esetleges külső segítséget vizsgálja

Budapest, 2011. július 4., hétfő (MTI) – Büntetőeljárást indított a rendőrség annak érdekében, hogy kiderüljön: segített-e valaki a vasárnap öngyilkosságot elkövető két budaörsi lánynak tette végrehajtásában – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy a szakértők és a nyomozók jelenleg a két lány kapcsolatrendszerét térképezik fel.

A 21 éves budaörsi és a 19 éves bicskei lány holttestére vasárnap reggel bukkantak Budaörsön, egy parkolóban. Az elsődleges megállapítás szerint a fiatalok öngyilkosságot követtek el, halálukat mérgezéses fulladás okozta. Erre utal, hogy a lányok egy cédulát tettek a szélvédőre, amely figyelmeztetett: ne nyissák ki az ajtót, mert méreg van az autóban.

Szabó János, a Pest megyei katasztrófavédelem igazgatóhelyettese vasárnap azt mondta, hogy a csomagtartóba meszet és sósavat találtak egy vödörben. A két anyag keveredéséből mérgező gáz jön létre, amely megtöltötte az autót.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.