Galambos-ügy – Politikai okot sejtenek a volt szocialista kormánytagok Szilvásy őrizetbe vétele mögött (ÖSSZEFOGLALÓ)

Szombat hajnalban őrizetbe vették Szilvásy György volt szocialista titokminisztert – közölte a Facebook közösségi portálon Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, aki mellett előbb kabinetfőnökként, majd kancelláriaminiszterként dolgozott Szilvásy, mielőtt a titkosszolgálatok felügyeletét ellátta. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke közölte, hogy pártja kiáll Szilvásy György mellett. Az ügyészség továbbra sem kommentálta az őrizetbe vétellel kapcsolatos sajtóhíreket.

Gyurcsány Ferenc a Facebookon szombat délelőtti bejegyzésében azt írta: “beszéltem Szilvásy családjával. Annyi világos, hogy Gyurit hajnalban őrizetbe vették, és államellenes bűncselekménnyel gyanúsítják. Gondolom, kémkedéssel, mint korábbi beosztottját, Galambos Lajost”.

Hangsúlyozta, hogy kormánytag ellen ilyen vádat utoljára az ötvenes években fogalmaztak meg.

“Jól kösse fel a gatyáját Orbán ügyészsége, hogy kétség nélkül bizonyítani tudja gyanúját. Ha kiderül, hogy megalapozatlanul gyanúsítottak meg egy ilyen súlyos bűncselekménnyel egy volt kormánytagot, akkor Poltnak kell először mennie, utána meg tartójának, a miniszterelnöknek. Mert rohadt világot akarnak teremteni. Erőszakkal, kitervelt koncepcióval, alkotmányellenesen” – fogalmazott a volt kormányfő.

A volt kormányfő arra is utalt, hogy az őrizetbe vételt az ügyészség a Fidesz vasárnapi kongresszusához igazította.

Balogh Zoltán, a Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője szombat délelőtt ugyanazt közölte az MTI-vel, amit az őrizetbe vétellel kapcsolatos péntek esti sajtóhírekre is: mivel az információ nem az ügyészségtől származik, ezért azt nem tudják kommentálni.

A Hír Televízió pénteken este azt közölte, hogy házkutatást tartottak Szilvásy Györgynél, a Gyurcsány-kormány titokminiszterénél. Információik szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatója, Galambos Lajos terhelő vallomást tett a katonai ügyészségen, ezzel függ össze a házkutatás.

Galambos Lajost pénteken házi őrizetbe helyezte a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatóját kémkedéssel gyanúsítják – közölte újságírókkal a döntést követően a nyugállományú vezérőrnagy védője. Molnár Lajos elmondta, hogy az előzetes letartóztatásra vonatkozó ügyészségi indítványt a bíróság elutasította, mert a gyanút a bíróság sem találta teljes mértékben megalapozottnak.

A döntés ellen a védelem és a katonai ügyészség képviselője is fellebbezést nyújtott be, így az nem jogerős.

Molnár Lajos közlése szerint védencénél eredetileg vezető beosztású, hivatalos személy által elkövetett vesztegetés miatt tartottak házkutatást kedden, de néhány órával később már kémkedéssel gyanúsították meg. A védő hangsúlyozta, az ügy részleteiről nem beszélhet, így arra sem válaszolt, hogy a sajtóban megjelent különféle információk alapján az Egymásért, Egy-Másért Alapítvánnyal vagy a Mol-ügylettel összefüggne a gyanúsítás.

Molnár Lajos elmondta: Galambos Lajos részletes nyilatkozatot tett, amelyben ártatlannak vallotta magát.

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szombaton közölte, hogy pártja kiáll Szilvásy György mellett, hisz az ártatlanságában, és szolidaritását fejezi ki a volt titokminiszterrel.

A pártelnök a választmány szombati ülése után kijelentette: az MSZP, ahogy eddig, továbbra is kiáll azok mellett, akikkel szemben “politikai leszámolást indított a Fidesz-kormány”. Mint mondta, kíváncsiak arra, hogy Szilvásy Györgyöt mivel gyanúsítja az ügyészség.

Arra a kérdésre, hogy Szilvásy György őrizetbe vétele mögött politikai motivációt sejt-e, Mesterházy Attila úgy felelt: “erős az az érzésünk, hogy a miniszterelnök tudatos politikai hajtóvadászot folytat”. Kifejtette: Orbán Viktor korábban állítólag arra utalt, hogy csak érjen véget az európai uniós elnökség, és a kormány belefoghat az elszámoltatásba. “Július 2-a van, lejárt a soros elnökségünk, és úgy tűnik, hogy miniszterelnök úr ezt az ígéretét betartja” – jegyezte meg Mesterházy Attila, kiemelve, hogy véleménye szerint ezzel “a politikai játékkal” a kormány a megszorító intézkedésekről akarja elterelni a figyelmet.

A kérdésre, hogy Szilvásy György tagja-e az MSZP-nek, Mesterházy Attila igennel válaszolt, hozzáfűzve, hogy párttisztséget nem viselt, csak kormányzati szerepet vállalt.

Volt szocialista kormánytagok szerint politikai oka van annak, hogy meg nem erősített hírek szerint pénteken házkutatást tartottak Szilvásy György korábbi titokminiszternél, és őrizetbe is vették.

Molnár Csaba – aki közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter volt a Gyurcsány-kormányban, majd a Miniszterelnöki Hivatalt vezette – az MSZP-választmány szombati ülése előtt újságíróknak azt mondta: ha igazak a hírek, és valóban állam elleni bűncselekményekkel gyanúsítanak korábbi tisztviselőket, az a rendszerváltás óta példátlan eset. “Egészen elképesztőnek és furcsának találom ezt a dolgot, teljesen biztos vagyok benne, hogy a független magyar bíróság előtt nem tud megállni az, hogy valakit államellenes bűncselekménnyel akarnak megvádolni. Ez az ötvenes évek tempója” – jelentette ki.

Lamperth Mónika korábbi belügyminiszter úgy nyilatkozott: csak sajtóhírekből értesült arról, ami Szilvásy Györggyel történt, erre pedig nem alapozhat véleményt. Ugyanakkor arra a kérdésre, hogy megítélése szerint politikai döntés születetett-e, úgy válaszolt: “erősen hajazok erre, mert nem ez lenne az első ilyen lépése az ügyészségnek”.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.