Országgyűlés – Új törvény a környezetvédelmi termékdíjról

Az állam veszi át a termékdíjköteles anyagok begyűjtését a hétfőn elfogadott, a környezetvédelmi termékdíjról szóló új törvény alapján.

Az Országgyűlésben 283 igen szavazattal, 60 nem ellenében elfogadott – a fideszes Sebestyén László jegyezte – jogszabály szerint termékdíjköteles terméknek minősül az akkumulátor, a csomagolás, az egyéb kőolajtermék, az elektromos és elektronikai berendezés, a gumiabroncs és a reklámhordozó papír. Az ilyen termékek hulladékgazdálkodási stratégiáját a kilenctagú termékdíjbizottság határozza majd meg, a hasznosítást pedig az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) Nonprofit Kft. szervezi. A céget a környezetvédelemért felelős miniszter alapítja, és az ügynökség ír ki pályázatot a hulladék begyűjtésére, hasznosítására.

A törvényjavaslat indoklása szerint az eddigi koordinátori rendszer azért nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert egy idő után alig növekedett a begyűjtött anyag mennyisége, ugyanakkor az állam önként kivonult e területről, nem fordított figyelmet annak irányítására, és stratégiai kérdésekben nem vállalt felelősséget.

A termékdíj bevallását, befizetését, kiszabását és visszaigénylését a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrzi. A vámhatóság a beszedett termékdíjat havonta utalja át a kincstárnak, amely annak felét negyedévente tovább adja az OHÜ-nek.

Az indoklás szerint a termékdíjakat úgy kalkulálták, hogy valamennyi költséget, illetve az államot megillető részt is fedezzék.

Például a gumiabroncs termékdíja kilogrammonként 32, a műanyag csomagolásé 28, míg az alumíniumcsomagolásé 16 forint. (Az újrafutózott gumiabroncsok után nem kell megfizetni a termékdíjat, ha a felhasznált gumiabroncs után újkorában megfizették azt.) A reklámhordozó papír után kilogrammonként 52 forintot, a szórakoztató elektronikai cikkek és a rádiótelefonok után pedig – szintén kilogrammonként – 100 forintot kell fizetni.

A javaslat szerint a cél a 75 százalékos visszagyűjtés, sőt az energetikai célra nem alkalmas termékeknél a 100 százalék.

A törvény két lépcsőben, szeptember 1-jén és jövő január 1-jén lép hatályba.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.