Elkészült a Magyar Munka Terv

Elkészült a Magyar Munka Terv, amelynek célja a foglalkoztatási és képzési területet érintően a Széll Kálmán Tervben, valamint a Konvergencia Programban vázolt strukturális átalakítások végrehajtása és az ebből eredő költségvetési megtakarítások elérése.

A kormány még májusban tárgyalta és fogadta el a Magyra Munka Tervet (MMT-t), de a kabinet által eldöntött módosításokkal frissített terv csütörtök óta olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) honlapján.

Az MMT-ben foglalt intézkedések célja a munkaerőpiac rugalmasságának növelése, a munkaerő versenyképességének javítása az ezt támogató képzési rendszer kialakításával, a munkahelyteremtés és a legális foglalkoztatás ösztönzése, a támogatott foglalkoztatás biztosítása azok számára, akik támogatás nélkül nem tudnak elhelyezkedni.

A dokumentumban az NGM hangsúlyozza: ahhoz, hogy – a kormányprogramnak megfelelően – 10 év alatt egymillió új adózó munkahely jöjjön létre Magyarországon, számos olyan strukturális intézkedésre van szükség, amelyektől rövidtávon nem várhatók látványos eredmények, de középtávon megalapozhatják a foglalkoztatás tartós és jelentős bővülését.

A terv szerint a strukturális intézkedéseknek köszönhetően 2014-ig 300.000, 2015-ig 400.000 új munkahely jön létre. Az új munkahelyek létrejöttéhez a tárca szerint a működési és adminisztrációs feltételek könnyítésére, a szabályozási környezet és az adó- és járulékrendszer átalakítására, valamint az Új Széchenyi Terv támogatásaira is szükség van.

A kormány elképzelései szerint a foglalkoztatási célú támogatásoknak egy három pillérre épülő rendszere jön létre. Az első és legfontosabb pillér a dokumentum szerint a nyílt munkaerő-piaci elhelyezkedés ösztönzése többek között célzott bér- és járuléktámogatásokkal, kiemelt figyelmet fordítva a mikro-, kis és középvállalatokra.

A második pillért a szociális gazdaság jelenti, ami a helyi lehetőségekre építve szervezi meg a munkanélküliek foglalkoztatását részben állami támogatásból, részben pedig saját bevételekből. Ez egy átmeneti foglalkoztatási forma, amelynek célja hosszabb távon, hogy átvezessen a nyílt munkaerő-piaci foglalkoztatásba.

A harmadik pillér a közfoglalkoztatás, amely szorosan összefügg a szociális segélyezés rendszerének munkára ösztönző átalakításával, és amelynek keretében az állam maga szervezi meg azoknak az átmeneti foglalkoztatását, akiknek az első két pillér jelenleg nem kínál reálisan munkalehetőséget.

A munkaterv szerint a munkajogi szabályozást rugalmasabbá kell tenni, ezt a célt egy új Munka törvénykönyvének elfogadásával, valamint a munkáltatók foglalkoztatással kapcsolatos adminisztrációs terheinek csökkentésével tervezi elérni a kormány. Az új Mt. tervezete június 30-ra készül el, és 2012. január elsején lép életbe.

Az MMT-ben szerepel az új Munka törvénykönyvének (Mt.) fejezeti struktúrája, amelyből kiderül, hogy a kormány szerint “kudarcot vallott” az üzemi tanácsok, illetve a szakszervezetek funkciójának, jogosítványainak hazai megoldása. A kormány szerint ezért az a célszerű, hogy a munkavállalók foglalkoztatását is érintő munkáltatói döntésekbe való beleszólás joga az üzemi tanácsok kompetenciája legyen.

“A szakszervezetek ezzel szemben tagjaik érdekképviseletét lássák el, s e funkcióval összeférhetetlenek a munkáltató működését érintő döntésekben való közreműködés” – olvasható a tervezetben.

Az új Mt. csökkenti a munkaviszony létesítéséhez kapcsolódó adminisztratív kötelezettségeket, és nem szerepelnek majd benne a munkavégzésnek azok a szabályai, amelyek “alapvetően a felek megállapodásai közé tartoznak”, valamint egyszerűsítenék a bérpótlékok rendszerét is. Az új Mt.-nek kiemelt része lenne az atipikus foglalkoztatási formák elterjedésének elősegítését szolgáló szabályozás is.

A munkahelyteremtést egyrészt hazai költségvetési források – ezekből képzelik el a rugalmas foglalkoztatás támogatását -, másrészt uniós források felhasználásával kívánja ösztönözni a kormány, és hangsúlyozza: az Új Széchenyi Terv forrásait is a foglalkoztatást ösztönző módon kell felhasználni.

A tervek szerint munkára ösztönző módon alakítják át a szociális ellátást, és módosítják a közfoglalkoztatást is. A munkanélkülivé válók a jelenlegi 270 nap helyett átlagosan 90 napig lesznek jogosultak az álláskeresési járadékra. Tíz munkanap lesz szükséges egy járadéknap megszerzéséhez és az eddigi 4 éves referencia időszak helyett 5 éves időszakot kell figyelembe venni a járadékra való jogosultság vizsgálatakor.

A jogosultsági idő 90 napra csökkentése az álláskeresési járadéknál és az álláskeresési segély megszüntetése teljesíti a Széll Kálmán Tervben az álláskeresési támogatásokkal összefüggésben kalkulált 67 milliárd forintos megtakarítást.

Átalakítják az érdekegyeztetési rendszert, és az abban részt vevők körét is: “az érdekegyeztetés új keretei között a Kormány nem vállal meghatározó szerepet, az egyeztetések fő szereplői a munkáltatói és munkavállalói szervezetek, amelyeknek kölcsönösen elfogadható megoldásokra kell törekedniük” – olvasható a Magyar Munka Tervben.

A Munkaerőpiaci Alapot (MPA) “megtisztítanak” minden olyan szociális jellegű kiadástól, amely nem a foglalkoztatáspolitikai célok megvalósítását szolgálja, és a versenyképesség javításához hozzájáruló, a gazdaságpolitika szerves részét képező foglalkoztatáspolitikai eszközök finanszírozására az MPA átalakításával létrejön a Nemzeti Foglalkoztatási Alap.

A kormány tervei között szerepel a szak- és felnőttképzési rendszer megújítása, a foglalkoztatást ösztönző adó- és járulékrendszer átalakítása, a foglalkoztatás kifehérítését szolgáló intézkedések megtétele, a foglalkoztatás-statisztikai rendszer felülvizsgálata, valamint a közmunka keretében megvalósuló országos közmunka programokra vonatkozó konkrét tervek véglegesítése.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.