Katonai tiszteletadással újratemették kedden Marvin J. Steinford repülő törzsőrmestert, aki a második világháborúban Magyarországon ...

Szeptembertől akár két év szabadságvesztéssel is büntethetik azokat, akik megzavarnak egy sportrendezvényt. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára többek között erről is beszélt azon a szerdai sajtótájékoztatón, amelyet  a parlament előtt álló törvénymódosítási javaslatokkal kapcsolatban ...

A budaörsi önkormányzatnak nincs évi 50 millió forintja a most megválasztott jobboldali tanácsnokok és szakértőik számára – közölte Wittinghoff Tamás polgármester a képviselő-testület szerdai ülését követően az ...

Ezentúl akár otthonról is elérhetőek az interneten keresztül a földhivatali adatok, közöttük az ingatlanok tulajdoni lapja is a most lezárult fejlesztésnek, a TakarNet24 projektnek köszönhetően – jelentette be Farkas Imre, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) közigazgatási államtitkára kedden a projekt ...

Elfogadta Budapest új zászlaját a Fővárosi Közgyűlés 21 igen és 2 nem szavazattal szerdán. Az MSZP képviselői nem nyomtak gombot a szavazásnál. Az új zászló fehér színű, nemzeti színekből összeálló háromszöges díszsorral szegélyezett, közepén az eddigi címer szerepel ...

Puszta kézzel képes sütni mindenfélét forró olajban egy szakács Thaiföldön anélkül, hogy baja ...

Extrém, 8,1-es értéket is elérő UV-B sugárzás várható ma az ország egész területén – olvasható az Országos Meteorológia Szolgálat (OMSZ) ...

A hírközlést felügyelő hatóság hatáskörét és a médiával kapcsolatos törvényeket is módosítja Rogán Antal és Puskás Imre fideszes képviselők önálló indítványa az eges hírközlési tárgyú törvények módosításáról, amelynek általános vitáját kedden kezdte meg a ...

A modern ember (Homo sapiens sapiens) legkorábbi európai szálláshelyét találták meg Ukrajnában, a lelőhelyről 32 ezer éves csontok és fogak, szerszámok, csontdíszek és állati maradványok sokasága kerültek ...

Liszt-, Chopin- és reneszánsz zenék, lengyel filmek, Bata Rita-táncelőadás, múzeumkerti séták, rendhagyó tárlatvezetések és egy valódi herceg éjféli koncertje várja a pénteki múzeumok éjszakáján a Magyar Nemzeti Múzeumba (MNM) ...

Nem alkotmányellenes a rokkantnyugdíj feltételeinek szigorítása – derül ki az Alkotmánybíróság (Ab) egyik közelmúltban hozott ...

Jelentősen csökkent a magyar államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása a keddi londoni kereskedésben, az államadósság-csökkentésről szóló aznapi miniszterelnöki nyilatkozat ...