Stohl-per – A vádlott azt mondta, hogy ő is megsérült a balesetben

Az ittasan súlyos közúti balesetet okozó Stohl András büntetőpere másodfokú tárgyalásán kedden a Pest Megyei Bíróságon azt mondta: ő is megsérült a balesetben: beüthette a fejét, napokig szédült, zsibbadt a jobb keze és fájt a feje, emiatt öt nappal később el is ment az orvoshoz.

A színész-műsorvezető közölte: a feje bal oldalán kisebb, vérző sérülés keletkezett. Első fokon nem kérdezték erről, azért nem mondta eddig – tette hozzá. A védő, Ruttner György mindezt azzal egészítette ki, hogy Stohl András kocsijának bal oldali függönylégzsákján vért találtak.

A színész a keddi tárgyaláson ismét elmondta, miként történt 2010. május 8-án hajnalban a baleset, és előtte hol, mennyi szeszes italt fogyasztott. Szólt arról is, hogy a sérülteknek eddig összesen 4,8 millió forint kártérítést fizetett. A legsúlyosabb sérültnek, aki maradandó egészségkárosodást szenvedett, először 1,5 milliót adott, azután írásban felajánlotta neki, hogy újabb 2,5 milliót vagy havi 40 ezer forint életjáradékot kap fizet neki élete végéig. Mint mondta, erre még nem kapott érdemi választ. Arra a bírói kérdésre, miért nem tett le egy bizonyos összeget a megsérült férfi számára, Stohl András azt válaszolta: ő nem jogász, ezért nem tudhatta, hogy ez esetleg nem tűnhetett volna-e vesztegetésnek.

A színész védője kérdéseire elmondta, hogy a saját gyerekein kívül nővérének és az ő gyerekeinek is segít, amikor tud, továbbá az édesanyját is támogatja. A tárgyaláson az ügyvéd elmondatott a színésszel egy 1987-es esetet is, amikor szemtanúja volt egy balesetnek, és két sérültet ő húzott ki egy égő autóból.

A színészt kérdezték a két tárgyalási időszak között folytatott drogprevenciós munkájáról is. Stohl András azt mondta: “ha már ekkora nyilvánosságot kapott az ügyem, azt jóra akartam fordítani, ezért meglátogattam több középiskolát, és megígértem, hogy vissza is megyek”.

Tóth András ügyésznek arra a kérdésére, miért csak az elsőfokú tárgyalás után kezdte meg ezt a tevékenységét, azt felelte: korábban fel sem merült benne, hogy börtönt is kaphat, de az ítélet sokkolta őt, fenyegetettséget érzett, bár tudta, hogy jogszerű a döntés. Ekkor született meg benne az elhatározás, hogy drogprevenciós munkát fog végezni, egyúttal a gyerekeknek arról is beszél, mi a különbség a fogház, a börtön és a fegyház között.

A bíróság ezután újabb szünetet rendelt el, hogy a védő által benyújtott orvosi véleményeket a hivatalos szakértő át tudja tanulmányozni. Miután Balogh István szakértőnek közben egy másik tárgyaláson is meg kell jelennie, abban egyeztek meg, hogy 13 órakor folytatják a tárgyalást.

A tárgyalás kezdeti szakaszában Stohl András védője újabb indítványokat nyújtott be. Ruttner György ügyvéd a vádlott egészségi állapotára vonatkozó és elmeorvosi véleményeket is benyújtott, ezek arról szólnak, hogy a baleset során Stohl András beütötte a fejét. A védő kezdeményezte azt is, hogy hallgasson meg a bíróság több orvos szakértőt.

A keddi tárgyaláson több ismert színész is megjelent, köztük Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Alföldi Róbert, Kern András, Garas Dezső és Kulka János. Törőcsik Mari a tárgyalás előtt az MTI-nek azt mondta: azért jött el a bíróságra, mert a barátjáról van szó, és az ember szorít a barátjának.

Stohl András 2010. május 8-án hajnalban, a Budapestről Fót felé vezető úton gépkocsijával áttért a szemközti sávba, és ott összeütközött két szabályosan közlekedő autóval. A balesetben négyen sérültek meg, egyikük súlyosan. Az otthonából mintavételre és kihallgatásra előállított Stohl András beismerte, hogy ő okozta a balesetet. Később kiderült, hogy a színész az alkohol mellett kokaint is fogyasztott, de ez nem képezi a vád tárgyát, mert vállalta az úgynevezett elterelést.

A Budakörnyéki Bíróság Stohl Andrást első fokon súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt 2 év 4 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte, mellékbüntetésként 5 évre eltiltotta a járművezetéstől, 3 évre pedig a közügyek gyakorlásától. A bíróság akkor kimondta: a színész a leghamarabb büntetése háromnegyedének letöltése után bocsátható feltételes szabadlábra.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.