Líbia – Elismerte a NATO, hogy polgári személyek halhattak meg egy légitámadásban Tripoliban

Elismerte a NATO vasárnap este, hogy előző éjjel polgári személyek is áldozatul estek egy légicsapásának a líbiai Tripoliban.

Brüsszelben is kiadott közleményében a NATO-művelet főparancsnoka, Charles Bouchard sajnálatát fejezte ki az áldozatok miatt, ugyanakkor leszögezte, hogy a szövetség a lehető legnagyobb körültekintéssel hajtja végre a polgári lakosság ellen erőszakkal fellépő rezsimet célzó csapásait.

A közlemény szerint a szombat éjjeli légicsapás célpontja egy rakétabázis volt, ám egy NATO-lövedék – feltehetően rendszerhiba miatt – nem a tervezett céljában csapódott be. Ez feltehetően polgári áldozatokkal járt – áll a nyilatkozatban, amely szerint az eset körülményeit még vizsgálják. Az áldozatok pontos számát a NATO nem közölte.

A líbiai kormány közlése szerint a fővárost ért légicsapásban hét polgári lakos, köztük két kisgyermek vesztette életét.

A NATO összesen már több mint 11 500 berepülést hajtott végre Líbiában.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.