Gyurcsány Ferenc támogatja az őszödi beszéddel kapcsolatos titkosszolgálati adatok nyilvánosságra hozását

Gyurcsány Ferenc “bölcs dolognak tartja és támogatja” Mesterházy Attila kezdeményezését az őszödi beszéddel kapcsolatos titkosszolgálati információk nyilvánosságra hozásáról. Erről a volt miniszterelnök újságírói kérdésre beszélt pénteken Budapesten.

Korábban – szintén pénteken – Mesterházy Attila arra szólította fel Pintér Sándor belügyminisztert, hogy tegyen nyilvánossá minden, az őszödi beszéd kiszivárogtatásával kapcsolatos, rendelkezésre álló információt. Az MSZP elnöke a bejelentését követően olvasatlanul megsemmisítette azt a borítékot, amelyet Gyurcsány Ferenctől kapott, és amelyben a volt kormányfő állítása szerint azoknak a neve szerepel, akik feltételezése alapján kiszivárogtatták az őszödi beszédet.

A levél megsemmisítésére Gyurcsány Ferenc nem reagált, mint mondta: “gondolkozom rajta, hogy mit gondolok róla.” Kérdésre válaszolva a volt miniszterelnök leszögezte: nem az MSZP elnökségét akarta befolyásolni a levéllel a párt szombati kongresszusa előtt.

Szintén kérdésre válaszolva Gyurcsány Ferenc leszögezte: ha tudná 100 százalékig, hogy kik szivárogtatták ki az őszödi beszédet, akkor elmondaná, “épp az okozza a problémát, hogy bár több egymástól független körülmény gyanúra ad okot, de nem vagyok én bíróság, nem ítélkezhetek mások felett.”

A volt miniszterelnök leszögezte: “ha valakik az elmúlt napokban-hetekben – hasonlóan bizonyíték nélkül – nem kezdtek volna egy csúnya személyes támadást azt állítva, hogy én vagyok a dolog mögött”, akkor ő nem szólal meg az ügyben, ahogyan az elmúlt öt évben sem tette, mivel teljes bizonyosságot nem tud.

Mesterházy Attila pénteki sajtótájékoztatóján felidézte azt is: mivel Gyurcsány Ferenc több fórumon azt sejtette, hogy a beszéd kiszivárogtatásával valaki elárulta őt, az MSZP-frakció egy hónappal ezelőtti, mintegy kilenc órán át tartó frakcióülésén a képviselőcsoport tagjai “kérték, sőt, követelték” a volt kormányfőtől, nevezze meg, kire gondol. Tóbiás József a frakcióülés legvégén azt mondta, “nem hagyja el a termet” mindaddig, amíg nem kap választ erre a felvetésre, Gyurcsány Ferenc ezután közölte, hogy a neveket zárt borítékban átadja a pártelnöknek – ismertette Mesterházy Attila.

Gyurcsány Ferenc ezzel kapcsolatban pénteken elmondta: két alkalommal is beszélt az MSZP frakciója előtt az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról és arról valóban vita volt, hogy kimondja-e a neveket, vagy sem, de “a frakció nem tudott frakcióként egységes álláspontra jutni.” Ezután fordult a volt miniszterelnök az MSZP elnökéhez.

Arra a kérdésre: honnan tudja, hogy kik voltak a kiszivárogtatók Gyurcsány Ferenc úgy válaszolt: a levél tartalmaz részleteket, amelyeket ismer a frakció is. A volt miniszterelnök szerint az egész kiszivárogtatás “kollektív ügy, sajnálom, hogy vannak akik nem ezt gondolják.”

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.