Napokon belül megkezdődik a dinnyeszezon

A jó időjárásnak köszönhetően napokon belül megkezdődik az idei dinnyeszezon, a termés kiváló minőségűnek ígérkezik – közölte a Magyar Dinnyeszövetség elnöke hétfőn az MTI érdeklődésére.

Simonka György tájékoztatása szerint ebben az évben országosan több mint ötezer hektáron termesztenek dinnyét a gazdák,  a várható termés 50-60 százaléka Dél-Békésből fog kikerülni.

Az elnök, aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is, elmondta: köszönhetően a jó időjárásnak, a kiváló minőségű termőtalajnak és az alkalmazott korszerű technológiának, az  idén  édesebb és jobb minőségű termés várható, mint tavaly. Becslése szerint ezért elképzelhető, hogy országosan ismét 150 ezer tonna dinnye terem, hasonlóan a 2009-es évhez, amikor még csaknem hétezer hektárról szedték le a dinnyét.

A piaci kilátások kapcsán jelezte, hogy a termelők a dinnye nagyobb részét általában külföldön, elsősorban Németországban, Lengyelországban és Csehországban értékesítik.  A hazai piacon pedig minden attól függ, hogyan viszonyulnak a magyar dinnyéhez a multinacionális áruházláncok – jegyezte meg.

Az elnök elmondta: egyelőre azt tapasztalja, hogy a külföldi nagykereskedők a felvásárlási ár leszorításában érdekeltek, valamint abban, hogy a Spanyolországból, illetve Görögországból származó terméssel törjék le a hazai árakat.

Simonka György szerint viszont a magyar fogyasztó egyre  tudatosabb, és remélhetően a megbízhatóan jó minőségű magyar dinnyét fogja választani.

“Mindehhez azonban szükséges, hogy a magyar termelők és kereskedők is tartsák be a szakmai írott és íratlan szabályait” – tette hozzá.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.