Élesen bírálja Kövér László hétfői lapinterjúját a szlovák ellenzék

Élesen bírálta Kövér Lászlót a két szlovák ellenzéki párt, mert az Országgyűlés elnöke a Hospodárské Noviny című prágai és pozsonyi lapban hétfőn megjelent interjújában azt állította, hogy a magyar nemzet nem mondhat le egyetlen részéről sem, s a szlovákiai magyarok szellemi és kulturális értelemben a magyar nemzethez tartoznak.

Ugyancsak visszautasították Kövér azon állítását, hogy a bős-nagymarosi vízmű egyoldalú felépítése által Pozsony megváltoztatta a magyar-szlovák határt, s ezt a helyzetet Magyarország a nemzetközi jog segítségével próbálta orvosolni, holott akár katonai erőt is alkalmazhatott volna.

Az Irány-Szociáldemokrácia (Smer) párt szerint nem kell tapasztalt diplomatának lenni ahhoz, hogy az ember értékelni tudja a vezető magyar politikusoktól érkező jelzéseket. “Budapestről olyan csípős pofont kaptunk, mint a csípős paprika. Itt az ideje reagálni” – jelentette ki Olga Algayerová, a Smer árnyékkormányának külügyminisztere.

A Robert Fico vezette párt képviselői keményen bírálták Iveta Radicová kormányát, hogy nem reagált Kövér László interjújára. “Szlovákia nagyon gyors választ kapott meghátráló, sőt szervilis külpolitikájára” – jelentette ki Marek Madaric, a Smer alelnöke.

Algayerová szerint nagyon kell figyelni a kettős állampolgárság ügyében. E tekintetben “figyelmeztető jelzésnek” mondta, hogy Budapest lemondta a magyar-szlovák parlamenti külügyi bizottsági találkozót, egy nappal annak megtartása előtt.

Madaric úgy vélte: Kövér nyilatkozata, hogy Szlovákia megváltoztatta az államhatárt, illetve utalása a katonai erő esetleges alkalmazására, botrányos és elfogadhatatlan. “Ezzel csak megerősítette a magyar politika revizionista szellemét és a szuverén Szlovák Köztársaság iránti tisztelet hiányát” – szögezte le a politikus.

A szlovák külügyminisztérium a Smer bírálatát visszautasította. Szerinte a Smer csak olyan politikára képes, amely feszültséget kelt, s azt a Szlovák Köztársaság állampolgárai elutasítják. “A Szlovák Köztársaság Külügyminisztériuma továbbra is felelős külpolitikát fog folytatni az erős és öntudatos Szlovákia nevében” – olvasható a tárca állásfoglalásában.

Ján Slota a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke szerint Kövér nyilatkozata a szlovák nemzet számára megalázó, s beavatkozás Szlovákia belügyeibe.

“Otromba állításokról van szó, amelyek megalázzák a szlovák nemzetet. Magukénak tekintik a szlovák földet. Ráadásul a Fidesz képviselője világos céllal mondta el ezeket a gondolatokat. S ha legújabban ez az úr, a magyar Országgyűlés elnöke állítólag a katonai erő alkalmazását sem zárja ki Szlovákia ellen, akkor valóban nincs miről beszélni, és minden normális kormánynak azonnal cselekednie kellene” – áll Slota nyilatkozatában.

A szélsőségesen nacionalista párt elnöke cselekvésre szólítja fel a szlovák kormányt, követeli a budapesti szlovák nagykövet visszahívását és a szlovák-magyar alapszerződés felmondását, amelyet a magyar fél “folyamatosan durván és arrogánsan megsért”.

Kövér az interjúban arra válaszolva, vajon meg tudja-e érteni, hogy az új magyar kormány határon túli magyarokat érintő politikája problémát okozhat a szlovák politikusoknak, még ha nem is nacionalisták, mint Ján Slota, kifejtette: “sajnos”, minden szlovák politikusban van egy kis Slota, mégpedig azért, mert félnek Slotától, így figyelembe veszik nézeteit.

“Nagyobb önbizalomra lenne szükségük a szlovák kollégáknak. Értjük, hogy nem mondhatnak le azokról a területekről, amelyeket a trianoni szerződésnek köszönhetően kaptak, s amelyeken Szlovákia létrejött. De a magyar nemzet sem mondhat le egyetlen részéről sem, a szlovákiai magyarok szellemi és kulturális értelemben hozzánk tartoznak. És szintén nem mondhat le (a magyar nemzet) történelmének és kultúrájának azon részeiről, amelyek ezzel a területtel kötik össze” – jelentette ki az Országgyűlés elnöke.

“A nemzet egysége a határokra való tekintet nélkül is kialakítható, megtartható, főleg az egyesülő Európában” – mondta Kövér. Hozzátette: ő otthon érzi magát Komáromban és Révkomáromban is. Otthon érzi magát Kolozsvár főterén is. “Szellemi, kulturális vagy történelmi értelemben ez az én hazám is” – szögezte le a politikus.

Az interjúban Kövér emlékeztetett: Magyarország a magyar-szlovák alapszerződés óta már sokszor, ismételten elismerte a mai államhatárok érvényességét.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.