Trianon: A Magyarok Világszövetsége Versailles-ban tartott nagygyűlést

A versailles-i kastély parkjában található Nagy-Trianon palota előtt tartott nagygyűlést szombaton a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) a trianoni békeszerződés aláírásának 91. évfordulóján.

A megmozdulásra mintegy 150 magyar megemlékező érkezett Magyarországról és nyugat-európai országokból. A békés megemlékezésen megjelent a Magyar Nemzeti Gárda 15 fős csoportja is, közülük ketten a betiltott Magyar Gárda egyenruháját viselték.

A magyar, majd a székely himnusz eléneklését követően a sárospataki 8kor színház adott félórás zenés műsort, majd Léh Tibor, Párizsban élő ügyvéd, az MVSZ Kárpát-medencén kívüli régiójának alelnöke köszöntötte az egybegyűlteket.

A nyugati magyarság képviselőinek rövid üzenetei után Ináncsi József, a Magyar Nemzeti Gárda országos vezetője sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy idén kevesen jöttek el emlékezni Versailles-ba (tavaly rendezett először itt nagygyűlést az MVSZ, akkor mintegy négyszáz résztvevővel), majd bejelentette: a Magyar Nemzeti Gárda aláírásgyűjtésbe kezd “a trianoni békediktátum kérdéskörének felülvizsgálatával” kapcsolatos népszavazás kiírására.

A kérdéseket Ináncsi közlése szerint a szervezet honlapján hamarosan megjelentetik. “Tudjuk, hogy a határokat nem lehet egy tollvonással átrajzolni …, de ettől függetlenül számos olyan probléma van, amelyet ebben a kérdéskörben meg kell oldani” – tette hozzá.

Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke beszédében a nemzeti összetartozás napját egy évvel ezelőtt kimondó törvény “kulcsmondatának” nevezte, hogy “minden magyar, bárhol éljen, tagja a magyar nemzetnek”. Ezt azt jelenti – tette hozzá – hogy az elcsatolt területek is tagjai a magyar nemzetnek. Ugyanakkor úgy vélte, hogy Trianont addig nem lehet meghaladni, és nem lehet pusztán “kijelenteni, hogy elfelejtettük és nem fáj”, ameddig nem történt meg a bocsánatkérés és a jóvátétel.

“Ősiségünk és az általunk hordozott értékek tudatában álljunk oda Európa színe elé, és követeljünk igazságot Magyarországot! És követeljünk igazságot Európának is, mert Európában addig nem lesz béke és stabilitás, amíg nem szolgáltatnak igazságot Magyarországnak” – fogalmazott az MVSZ elnöke.

A Brüsszelben nyílt székelyföldi képviselettel kapcsolatos romániai reakciók kapcsán Patrubány kijelentette: “aNagy-Trianon elöl üzenjük az egész román politikumnak, hogy a Székelyföld több évezreddel az előtt létezett, hogy a románság megszületett volna, és sok ezer évvel túl fogja élni”.

A beszédek között a tömeg magyar nemzeti és árpádsávos zászlókat lengetett, s azt skandálta, hogy “vesszen Trianon”.

Versailles-ban 1920. június 4-én délután írták alá az első világháborút lezáró békeszerződést. A pillanatra délután fél öt órakor a versailles-i Jeanne d’Arc templom előtt közös imával emlékeznek az MVSZ tagjai.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.