Ritka Mozart kották kerültek elő Angliában

Az ifjú Mozart hat rövid szerzeményének ritka kottáira bukkantak az angliai Reading városának jótékonysági boltjában.

“Csak egy doboznyi kotta volt, amelyeket a Newbury bolt nem tudott eladni, és mivel mi kifejezetten a zenére specializálódtunk, átküldték őket hozzánk” – mondta a Reading városában működő Oxfam jótékonysági zeneboltban dolgozó Elestr Lee, aki azonnal felfigyelt a kottafüzet borítóján lévő szokatlan betűmetszetre. Hamar kiderült, hogy a hat darab rövid szonátát rejtő gyűjteményt 1765-ban nyomtatták, az ifjú Mozart (1756-1791) londoni látogatása idején.

A különleges adomány a becslések szerint a háromezer fontos (895 ezer forint) leütési árat is elérheti a londoni Sotheby’s szerdai árverésén. “Egyértelmű volt, hogy nagyon régi, mivel metszési technikával készült, ezért azonnal elkezdtem kutatni” – árulta el a klasszikus zenével foglalkozó Lee, aki önkéntesként dolgozik az ületben.

A szakember lefordította a gyűjtemény elején szereplő francia írást, majd rájött, hogy a zongora és hegedű darabokat tartalmazó kottafüzet egy ritka második nyomtatása az eredeti kiadásnak, amelynek mindössze egyetlen másik ismert másolatáról tudnak. “Fogalmunk sincsen, hogy hol lehetett az elmúlt 250 évben” – idézte Leet a BBC brit közszolgálati műsorszóró honlapja.

A jótékonysági üzletnek nem sikerült kiderítenie, hogy ki volt az adományozó, aki valószínűleg nem sejtette, milyen érték volt a tulajdonában.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.